– A nemzeti ünnepen a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át a miniszterelnöktől, a házelnöktől és a köztársasági elnöktől. Az indokolás szerint a nemzeti és történelmi emlékhelyek megóvása és megbecsültségének növelése érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként. Akár a Fiumei úti sírkert nemzetközi hírűvé tétele is lehetett volna a fő indok. Nem így van?
– Talán még nem ment át annyira a köztudatba, hogy a Fiumei úti sírkert éppúgy az egyik nemzeti emlékhely, mint az Országház és környéke, a székesfehérvári romkert vagy a mohácsi emlékpark. Tehát a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) központjának is otthont adó temető ismertségének, hírnevének növelése, öregbítése természetszerűleg szintén szerves része, egyik fontos eleme volt a megtisztelő elismerésnek. Én azonban úgy fogom fel ezt az érdemrendet, hogy nemcsak az én tevékenységemet, hanem az egész intézet széles munkatársi közösségének a szívvel-lélekkel végzett munkáját díjazták vele az ország vezetői. Igazi kollektíva, összetartó csapat alakult ki az utóbbi években, és ennek köszönhető, hogy ha kell, nálunk az ünnepnapokon is mindenki éppúgy nyolc-tíz órát dolgozik, mint hét közben. A Nöri eseményei, megemlékezései – mint például az emlékhelyek napja, október 23., november 4., vagy az egyik számunkra legfontosabb ünnep, a halottak napja – ugyanis munkaszüneti napra esik. Büszkék vagyunk rá, hogy a legrangosabb külföldi turisztikai magazinok, portálok magyarországi, budapesti programajánlataiban kiemelt helyen szerepel a Fiumei úti sírkert, ami így az egyik legkeresettebb idegenforgalmi célponttá vált. Holott ezért sohasem fizettünk, semmilyen költséges reklámhadjáratot nem folytattunk.
– Nemsokára, április 11-én itt a költészet napja, készülnek-e valamilyen újdonsággal, különleges meglepetéssel?
– A meglepetés azért meglepetés, hogy ne lehessen mindent tudni róla előre. Annyi azért elmondható: különleges irodalmi sétákkal készülünk. A kiemelt program a Sebő együttes koncertje lesz 17 órakor József Attila sírjánál, amire minden érdeklődőt szeretettel várunk.