Diáknap és tematikus séták március idusán
1848–49 emlékezete a Fiumei úti sírkertben
1848–49 emlékezete a Fiumei úti sírkertben
A Nemzet Színésze július 19-én halt meg, 76 éves volt.
Első alkalommal Prieger Zsolt és Magyar Bori Zsoltároskönyve látható.
Zenei előadással készülnek a magyar költészet napja alkalmából.
A séta 1848–49 legismertebb alakjainak és méltatlanul elfeledett szereplőinek nyomába ered.
Az eseményen Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára mondott beszédet.
A pártvezér urnája nem áll állami védettség alatt, és nem szerepel a Nemzeti Örökség Intézete védettségi listáján sem.
Orlai Petrics Somára emlékeztek tegnap a Fiumei úti sírkertben.
A két sírt a „Magyar futballelsők” rendezvénysorozat keretében adták át.
A Szoborpark-projekt a síremlékeket díszítő szobrokra mint műalkotásokra fókuszál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hatóságok most egy újabb nyomot vizsgálnak.
A Liverpool trénere szerint csapata messze van még a BL-győzelemtől.
Zavargások törtek ki a román fővárosban az elmúlt időszak politikai eseményei miatt.
A miniszterelnök szerint Szerbia, Szlovákia és Magyarország célkeresztben van.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Egy épület fala kidőlt, és még a födém is megemelkedett.
Gáza irányításából teljesen kizárnák a Hamászt.
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Egy épület fala kidőlt, és még a födém is megemelkedett.
Gáza irányításából teljesen kizárnák a Hamászt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.