A későbbiekben egyebek mellett terítékre kerül az a határozati javaslat is, amellyel 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánítanák. A javaslatot ismertető Pánczél Károly, a nemzeti összetartozás bizottsága elnöke emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma tavasszal kérte fel az Országgyűlést, hogy a 2020-as évet nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évévé. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy nem gyászévet akarnak meghirdetni, inkább azzal a vezérgondolattal akarják elindítani az évet, hogy egy nap megemlékezés és 365 nap nemzeti összetartozás. – A magyar nyelvnek számtalan kifejezése van a magyarságra, például a határon túli és inneni magyar, külhoni magyar, anyaországi magyar, elcsatolt nemzetrész, szórvány, tömbmagyarság, sziget, illetve diaszpóra – hívta fel a figyelmet.
A nemzeti összetartozás éve lehet a következő esztendő
Jövő január 1-jétől a nagyszülők is gyedre mehetnek, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot — mondta kedden a parlament plenáris ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyi államtitkára. Novák Katalin a felszólásában azt is mondta, bízik abban, hogy a törvényjavaslat elfogadásával ismét tehetnek egy lépést a családbarát Magyarországért.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!