Áder János: A magyarság küldetése, hogy hitét megtartva gazdagítsa a világot

Magyarország születése óta – több mint ezer éve – sokkal inkább adni akar, mint kapni – emelte ki a köztársasági elnök.

Forrás: MTI2019. 05. 09. 10:30
ÁDER János; ERDÕ Péter
Erdő Péter köszönetet mondott Áder Jánosnak 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületi munkájáért Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamennyien mártírhalált haltak, és valamennyiüket az elmúlt negyedszázad során emelte a boldogok sorába a katolikus egyház. „Mert kitartottak hitükben, nem hagyták magukra a rájuk bízottakat, nem kötöttek vállalhatatlan alkukat. Ragaszkodtak hitükhöz, hivatásukhoz” – mondta.

Hozzátette: vértanúságuk azt üzeni, hogy még a leggyászosabb időkben, a totális diktatúrák idején is mérce maradt a magyarság szívében az igazságérzet és az emberség, a hűség és az áldozat.

Nevük előtt a „boldog” jelző nekünk, magyaroknak, azt jelenti: létezik számunkra egy minden történelmi viharon át megőrzött igazság. Az igazság, hogy ez a nemzet mindig újra igent mondott a félelem nélküli életre, a becsületre, az emberi méltóságra, a szolidaritásra, a szabad vallásgyakorlásra, a béketeremtő jóakaratra, a kölcsönös tiszteletre„ – fogalmazott Áder János.

Erdő Péter köszönetet mondott Áder Jánosnak 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületi munkájáért
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntőjében arról beszélt: a magyar katolikusok régi álma volt, hogy ”az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus után újra Budapesten találkozhasson a katolikus világ és együtt fejezhesse ki tiszteletét és imádását az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus iránt„.

Szavai szerint elérkeztek a találkozó szervezésének ”végső szakaszába„, és megkezdték a visszaszámlálást, hiszen már csak 500 nap van a budapesti kongresszusig.

Kitért arra: a szerzetesek és a lelkiségi mozgalmak is bekapcsolódnak az előkészületekbe.

Összeállították a kongresszus teológiai dokumentumát, amelyet a Szentszék jóváhagyott, majd megjelent olaszul és magyar nyelven. Ugyancsak kiadták az Eucharisztiáról szóló pápai megnyilatkozások gyűjteményét és számos más publikációt.

A bíboros hangsúlyozta: ”Magyarország magáénak érzi az Eucharisztikus Kongresszust„, az egyház jelentős anyagi támogatást kap a magyar kormánytól épületek felújítására és programokra.

Erdő Péter megköszönte Áder Jánosnak, hogy ”személyes, figyelmes szeretettel kíséri az előkészület munkáját„.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szerint a kongresszus és előkészületei óriási lehetőséget adnak a magyar katolikus közösségnek a megújulásra és a szekularizáció terjedésének mérséklésére.

Az MKPK elnöke reményét fejezte ki, hogy a budapesti találkozón Ferenc pápa is ”megajándékoz bennünket jelenlétével„.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13. és 20. közt rendezik Budapesten. A rendezvény nyitómiséjét szeptember 13-án délután, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be.

A kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz: minden nap közös imával és elmélkedéssel kezdődik, amelyet magyar vagy külföldi püspök vagy bíboros vezet. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek, a záró szentmisét szeptember 20-án a Hősök terén mutatják be.

Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.