Keménymag: Vágyvezérelt újságírás történt

Forrás: HÍR TV2019. 05. 15. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc szerint az önszeretet és az önimádat röpke találkozása volt a Trump–Orbán-csúcs. Úgy fogalmazott, világot érteni nem akaró vagy nem tudó veszélyes nacionalisták ölelkeztek össze.

Apáti Bence elmondta a Márki-Zay Péter által Washingtonban megosztott fotónak komoly üzenete van, mégpedig az, hogy nem volt egyetlen egy felvállalható, komolyan vehető, névvel rendelkező amerikai politikus sem, aki a képen oda állt volna Hódmezővásárhely polgármestere és Kész Zoltán mellé.

Amíg Orbán Viktor a Fehér Házban tárgyalt, Márky-Zay Péternek és Kész Zoltánnak vakrandin volt jelenése Washingtonban. Tárgyaltak de nem tudni kivel, nem politikusok, hanem anonimitást kérő szakemberek fogadták ugyanis őket.

Jávor Benedekman, a szuperhős!

A Párbeszéd Magyarországért Facebook-oldalán osztotta meg az EP-kampányra készült videóját Jávor Benedekről, a címe: Benedekman, a klímahős. A Közéleti B-közép csapata feltette a kérdést, nem tudni, hogy mi volt az igazi célja a videónak. Talán a politikus próbált néhány szavazatot szerezni így.

Jeszenszky Zsolt szerint szubkulturális dolog, hogy kiknek szól ez a videó, az egyébként is Jávor Benedekékkel szimpatizáló belső-budapesti, egyébként dolgozni nem nagyon szerető, szüleik által megteremtett lehetőségeket kihasználó huszonéveseknek.

A politikai hobbista szerint nem kell igazi tartalmat hozzátenni.

Egy biztos, a Jávor-videó megihlette Pósa Károly kollégánkat és lerajzolta „Benedekmant”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.