Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tegnap bejelentette, hogy mivel a bölcsődék fejlesztése a családvédelmi program egyik legjelentősebb pontja, miniszteri biztost nevez ki a terület élére.
A kormány célkitűzése, hogy a férőhelyek számát ötvenezerről hetvenezerre növelve 2022-re minden kisgyermek bölcsődei elhelyezést nyerhessen.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban kiemelte, a családi bölcsődék finanszírozását és az ágazatban dolgozók bérét is emelni tervezik, valamint ötletpályázatot írnak ki, amely segít az önkormányzatoknak a bölcsődeépítésben.
Az új bölcsődei fejlesztéseket felügyelő miniszteri biztos, Kovácsné Bárány Ildikó egész életpályáját a bölcsődei nevelés területén töltötte: gondozónőként kezdett, majd bölcsődevezető lett, tíz éve pedig a minisztérium munkatársaként dolgozik. Lapunk kérdésére elmondta:
– Noha 2010 óta jelentősen emelkedett a férőhelyek száma, még vannak ellátatlan területek, és a területi egyenlőtlenséget sem sikerült teljesen megszüntetnünk. Azt szeretnénk elérni, hogy minden olyan településen épüljenek bölcsődék, ahol a kisgyermekes családok ezt igénylik.
A miniszteri biztos tervei között többek között szerepel a bölcsődékben dolgozók ingyenes továbbképzése. – Fontos, hogy mindenki tudja, a bölcsődében nemcsak gondozás folyik, hanem emellett nevelik is a kisgyermekeket – hangsúlyozta Kovácsné Bárány Ildikó.