Az emberölés miatt is elítélt vádlottak azt mondták, nem voltak tisztában azzal, hogy a hűtőkamionban nem jutnak elég levegőhöz a sértettek. Az ügyészség szerint azonban ismerték annyira a jármű paramétereit, hogy tudják, nem alkalmas személyszállításra, ennyi ember nem juthat levegőhöz benne – hangsúlyozta Vörös István.
Legkésőbb egy órával az indulás után a kamiont vezető negyedrendű vádlott és a járművet Kecskemétig kísérő másod-, valamint az utat Ausztriáig megtevő első- és harmadrendű vádlott is tisztában volt azzal, hogy a kamionban lévők azért dörömbölnek, mert nem kapnak levegőt. Bár az első- és másodrendű vádlott megtiltotta nekik, a harmad- és negyedrendű vádlottnak lett volna lehetősége arra, hogy megálljon, és kinyissa a járművet. A lebukás miatti félelmükben azonban nem vettek tudomást az emberek segélykiáltásairól – közölte az ügyész.
Vörös István kijelentette: a vádlottak embertelenségét mutatja, hogy a pénzszerzési vágy és a lebukástól való félelem miatt teljes közönnyel viszonyultak a sértettekhez.
A szakértői vélemények szerint a sértettek halála az oxigénhiány miatt elhúzódó fulladási folyamat miatt az indulást követően három órán belül bekövetkezett. Az áldozatok halála a négy vádlott aktív tevékenységének következménye, ők zsúfolták be a raktérbe az embereket, majd zárták rájuk az ajtót – mondta az ügyész.
A másodfokú tárgyalás június 13-án a védőbeszédekkel folyatódik, a bíróság előreláthatólag június 20-án hirdet határozatot.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!