Új helyszínen, a külső klinikai tömb VIII. kerületi, Tömő utcai épületében működik jövő keddtől, július másodikától a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája, a költözés zavartalanul folyik – erősítette meg a Magyar Nemzetnek az intézmény.
A költözés végéig, vagyis július 1-jéig szünetel a betegfelvétel a klinikán, így ebben az időszakban az egyetem más klinikái, valamint a központi régió további pulmonológiai ellátói – Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet és Uzsoki Utcai Kórház – vállalják át a feladatokat. Az intézmény hangsúlyozta, a tüdőbetegek és tüdőtranszplantáltak biztonságos és folyamatos ellátása zavartalanul folyik.
A klinika már tájékoztatta az áthelyezésről azokat a jelenlegi fekvőbetegeit, akik ebben az időszakban is ellátásra szorulnak. Az érintett időszak beutalási rendjének módosításáról egyeztettek a központi ágynyilvántartóval, valamint az Országos Mentőszolgálattal. A rendszeres onkológiai kezelésben részesülő betegeknél az ellátást már hónapok óta úgy szervezte a klinika, hogy minden beteg időveszteség nélkül, protokoll szerint kapja meg az ellátást. A kontrollokra és a további kezelésekre minden esetben megtörtént az előjegyzés.
Mint ismert, az eddig a Szent János-kórház telephelyén működő pulmonológiai klinika költözéséről egy tavaly decemberi kormányhatározat rendelkezett. A Tömő utcai épület felújítására, az eszközpark fejlesztésére 1,5 milliárd forint forrást biztosított a kormány. A pulmonológiai klinika teljes fekvő- és járóbeteg-ellátási kapacitása megújult környezetben biztosítja júliustól a betegellátás, oktatás és kutatás hármas tevékenységét – összegezte az intézmény.
Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, ezzel egy időben más költözés is zajlik: a Szent Rókus Kórház – az egyetemmel való összeolvadása után – ad majd helyet a Kútvölgyi Klinikai Tömbből átkerülő, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikához tartozó szervezeti egységnek.
A kormány forrásokat biztosított az áthelyezéshez: közel 2,8 milliárd forintot felújításra, míg az eszközpark megújítására és egyéb kapcsolódó feladatokra több mint 1,2 milliárd forintot határoztak meg.