A szaktárca hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter a rendezvényen ismertette, hogy az utóbbi három évben az élelmiszergazdasági export értéke 8 milliárd euró fölött alakult. Ehhez az is kellett, hogy a magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között jelentősen javult, melynek következtében érdemi felzárkózás ment végbe a régi uniós tagországokhoz képest – tette hozzá.
Nem számít a kor az árvízi védekezésben, 83 évesen is részt vettek benne
Vitályos Eszter meghatottan köszönte meg a segítséget és az összefogást.