Bemutatták a Fidesz-KDNP nyírbátori és újfehértói polgármesterjelöltjét

Bemutatta a Fidesz-KDNP nyírbátori és újfehértói polgármesterjelöltjét a térség kormánypárti fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Forrás: MTI2019. 07. 11. 16:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Miklós sajtótájékoztatón elmondta, a 14 ezer lakosú Újfehértón Hosszú József jogász, a Tiszavasvári Járási Hivatal jelenlegi vezetője, a 12 ezres lélekszámú Nyírbátorban pedig Gárdos László jogász lesz a kormánypártok jelöltje.

„A Fidesz felvállalja az általa indított jelölteket, és a jelöltek is felvállalják az eszmeiségünket” – fogalmazott az országgyűlési képviselő, hozzátéve, jót tenne a két településnek, ha olyan csapat vezetné, amely a polgári-keresztény értékrendet képviseli.

A jelöltek nem bújnak „a függetlenség megtévesztő zászlaja alá”, mint ahogy azt Máté Antal, Nyírbátor jelenlegi független polgármestere teszi, aki az MSZP-Párbeszéd EP-listáján „arctalanul” a 24. helyet foglalta el – tette hozzá.

Hosszú József elmondta, megválasztása esetén ipari park épülne a befektetők számára Újfehértón, az elvándorlás, illetve az ingázás megállítására pedig városi munkahelyek létrehozását fogja szorgalmazni.

Gárdos László arról beszélt, hogy Nyírbátornak észszerű infrastrukturális beruházásokra van szüksége, emellett csökkenteni kell a, főleg a fiatalok körében magas, elvándorlási arányt is.

„A jelenlegi egy helyben járás helyett új lendületre van szükség” – tette hozzá a kormánypárti polgármesterjelölt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.