Brüsszel vezető személyi állagán is látszik a történelmi lejtő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt állandó vendégeivel – Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal – Európa jövőjét latolgatták. A műsorban szó esett a Brüsszelben folyó alkudozásokról, a Néppárt balra tolódásáról, valamint Trianonról, és a jövő évről, amely a nemzeti összetartozás jegyében fog telni.

Forrás: Hír TV2019. 07. 05. 12:25

„Ugyanis egy hazug egyezség volt. Pontosabban senki nem mondta ki, hogy az az egyezség az amerikainak látszó globális birodalom kegyeire épül. És amíg jól viselkedik Európa, és amíg a birodalom is tökéletesen működik addig természetesen minden rendben van. Csakhogy a birodalom haldoklik – ezt nem nagyon lehet félreérteni – csapkod össze-vissza, ahelyett, hogy rendet tartana a fenn, valójában ő fokozza a káoszt, és ebben a káoszban Európa számára egyre inkább riválisként tételeződik fel. Mind a két pillér megdőlt” – húzta alá a közgazdász, aki szerint Európának észlelnie kellene, hogy az a politikai-hatalmi konstrukció, amire az elmúlt hetven év épült teljesen „folytathatatlan”.

Európa De Gaulle-lal kezdődött, most meg egy Macron van. Brüsszel vezető személyi állagán is látszik ez az elképesztő történelmi lejtő – szögezte le Bogár László.

A műsor folytatásában szó esett a Földközi-tengeren önkényesen migránsokat fuvaroztató NGO-król, a Trianon évfordulóról, amely miatt a jövő esztendőt a nemzeti összetartozás évévé lett nyilvánítva. Ennek kapcsán a népességfogyásról és Közép-Európa demográfiai helyzetéről is élénk társalgás folyt.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.