Hogyan erősödhetett meg újra az Iszlám Állam? – tette fel a kérdést Déri Stefi.
Ma még kellemes nyári időt élvezhetünk
Éjszaka már egy kis hideggel is kell számolni.
Hogyan erősödhetett meg újra az Iszlám Állam? – tette fel a kérdést Déri Stefi.
Földi László a következő képen reflektált a kérdésre: Az Iszlám Állam legyőzése, ez csak annyit jelentett, hogy egy bizonyos területről kiszorul. Ugye, legyőzés alatt azt értjük, hogy teljes egészében megsemmisül, illetve lehetetlen helyzetbe kerül. Nem ezt történt. Az teljesen világos volt, hogy ez a fajta, kalifátus elleni támadás és győzelem egy taktikai értékű győzelem volt. Stratégiailag nem lehet legyőzni az Iszlám Államot, mégpedig azért nem mert egyrészt ők vannak előnyben a saját világukban. Nem egy katonai tömb csupán, hanem egy olyan eszmeiségnek a jelenléte- és nem csak egy bizonyos régióban és sajnos Európa bizonyos pontjain is, bizonyos tömegek között-, amelynek a kiirtása hagyományos katonai értelemben, hagyományos katonai eszközökkel nem lehetséges. Nem meglepő, hogy újra hallatják a hangukat. Természetesen más taktikát fognak alkalmazni, nem feltétlenül törekednek arra, hogy egy állam szerű szervezettség jöjjön létre, hanem nagyon sok helyen próbálnak pozíciót nyerni. Az ellenük való védekezés sokkal nehezebb lesz, hiszen nem egy pontot kell majd támadni vagy ellenőrzés alatt tartani, hanem nagy sok területet.
A műsor második részében a biztonságpolitikai szakértők a szombaton Lampedusa szigetén, az olasz hatóságok felszólítása ellenére kikötött Sea Watch 3 kapitánya szabadon engedésének körülményeit elemzik.
A hajó a kikötés közben nekiment az olasz partiőrség egyik hajójának, hogy utat törjön a kikötő felé, ezt az olasz belügyminiszter háborús cselekménynek minősítette. Matteo Salvini hozzátette, a bíró helyett ő fog cselekedni, és kiutasítja Carola Racketét, mivel a bűnöző kapitány veszélyt jelent az olasz nemzetbiztonságra.
Matteo Salvini azt mondta, hogy háborús bűncselekmény történt, egyetértenek Önök ezzel? – kérdezte a szakértőket Déri Stefi műsorvezető.
Horváth József úgy válaszolt: Egyáltalán nem volt erős ez a kijelentés, tekintettel arra, hogy az országának a szuverenitását sértették meg. Hiszen úgy köt ki egy hajó, amely idegen zászló alatt hajózik, hogy nincs vészhelyzetben, nem süllyed a hajó és kvázi erőszakot is alkalmaz, hiszen a partvédő hajót nekiszorítja a kikötő falának, akár emberéleteket is kockáztat. Önmagában az, hogy egy ország területi felségvizeire engedély nélkül lép be valaki azzal már megsérti egy ország szuverenitását. Ezzel a nemzet biztonságát is veszélyezteti, hiszen egy olyan precedenst terem, hogy ha ezt egy állam szó nélkül tűri, mondhatjuk, hogy „Szabad a vásár”.
Földi László eképpen folytatta a gondolatmenetet: Nagyon fontos volt ez a mondat, hogy háborús bűncselekmény. Nem csak azért mert egy országról van szó, hanem mert régóta mondjuk, hogy Európa háborúban áll. Végre van egy olyan politikus, aki pontosan fogalmaz. Valóban az ilyen típusú támadások a háborúban bekövetkező lépéseket jelentik és ezt háborús helyzetnek kell felfogni. A másik, hogy azt gondolom, hogy a szabadon engedése egy politikai alku következménye. Most folynak az Uniós választások, azt gondolom, hogy a német kormány odaszólt és az olaszok úgy döntöttek, hogy nem csinálnak cirkuszt politikai értelemben és elengedik a kapitányt. Ezzel az a probléma, hogy egy nagyon rossz irányt vett a folyamat, hiszen, ha elméleti síkon közelítjük meg azt kell mondjam, hogy a demokrácia igazi lényege a törvények betartása. Abban a pillanatban, hogy ilyen súlyos bűncselekmény történik és ezen egy politikai érdek fölülemelkedve dönt, akkor gyakorlatilag elkezdi lebontani a demokráciát. Hiszen a demokrácia fönntartása törvényi keretek megoldásán belül lehetséges. Ott vannak emberi jogok, de efölött az anarchizmus van. Ha egy következő hajó ugyanezt csinálja, hogyan fognak védekezni? Egy határ megvédése mindenek fölötti feladat. Alkotmányban rögzített, nem BTK-s, hanem alkotmányos kötelessége a rendvédelemnek, a politikának a törvényeknek. Aki ezt sérti, ott nincs hivatkozás semmire.
A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Éjszaka már egy kis hideggel is kell számolni.
Lapunk élőben közvetíti az Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatót.
A mobil gátakkal hatékonyan és gyorsan lehet reagálni az árvízi helyzetre.
Vitályos Eszter szerint a nehezén már túl vagyunk.
Budapesten egyre nagyobb a veszély
Szoboszlaival olyasmi történt, ami az idényben eddig nem
Nyomd ki, ha téged is hívnak! 2 millió forintjába került egy nyugdíjasnak, hogy felvette a telefont
Micsoda meglepetés: sorsfordító döntés született az olimpián óriási botrányt kavart Helif ügyében
A kutatók is elsápadtak attól a szörnyetegtől, ami a tenger mélyéről előkerült
Üzentek az oroszok: nem vesznek részt a második békekonferencián sem
Sallai bemutatkozott a Galatában, majd nagy megállapítást tett
Mozgalmas, ötgólos mérkőzésen a Nyíregyháza hátrányból győzte le a Debrecent
Szégyen és gyalázat
Döbbenetes légi felvétel készült a Dunakanyarról + videó és galéria
Egy „vereség” margójára
A Millió rózsaszál énekesnőjének milliárdokat érő villája vevőre talált
Éjszaka már egy kis hideggel is kell számolni.
Lapunk élőben közvetíti az Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatót.
A mobil gátakkal hatékonyan és gyorsan lehet reagálni az árvízi helyzetre.
Vitályos Eszter szerint a nehezén már túl vagyunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.