Hasszán F.-et emberiesség elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják

A márciusban hazánkban őrizetbe vett Hasszán F. letartóztatását július 19-én hosszabbította meg a bíróság. Indoklásuk szerint a szír férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább tíz ember kivégezésében vett részt. Cselekménye többek között terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas. Az ügyészek szerint azzal is gyanúsítható, hogy a lakosság elleni módszeres támadásokkor mást személyi szabadságától megfosztott, illetve másnak súlyos testi sérelmet okozott.

Magyar Nemzet
2019. 07. 24. 6:41
null
A TEK különleges egysége szállította át március 24-én az őrizetest a Fővárosi Törvényszékre Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hasszán F.-et, aki ellen terrorizmus miatt indult eljárás, emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudatta tegnap a Fővárosi Főügyészség. Közleményük szerint az elmúlt hónapokban az ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, egy részüket külföldön, például Máltán.

Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált. Mindezek alapján a szír férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberiesség elleni bűncselekmény miatt is. Az ügyészek szerint azzal gyanúsítható, hogy a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként mást személyi szabadságától megfosztott vagy fogva tartását jogellenesen fenntartotta, illetve másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okozott. Mindezért a törvény szerint tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A férfi letartóztatását július 19-én hosszabbította meg a magyar bíróság. Indoklása szerint Hasszán F. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább tíz ember kivégezésében vett részt. Cselekménye többek között előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas.

A TEK különleges egysége szállította át március 24-én az őrizetest a Fővárosi Törvényszékre
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Mint a Magyar Nemzet beszámolt róla, Hasszán F. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren akadt fenn a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról. A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el.

Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg több embert, akik megtagadták csatlakozásukat az Iszlám Államhoz. A szír férfi a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta „szakaszvezető” volt, ő adott parancsot a lefejezésekre, de maga is elkövetett gyilkosságokat.

Letartóztatása után Hasszán F. első vallomásai meglehetősen zavarosak voltak. A terrorizmus vádját tagadta, ugyanakkor a görög titkosszolgálat ügynökének mondta magát, amit Athén azóta hivatalosan cáfolt. Mindemellett úgy tűnik, Európába érkezését követően az unió több pontján megfordult, s tagja lett egy embercsempész-hálózatnak.

Hasszán F. egyébként 2016-ban jutott be illegális úton Görögországba, ahol bekerült az Európai Unió és az ENSZ közös migránskártyaprogramjába, 2017. július 27-én pedig menedékjogot és olyan úti okmányt kapott, amellyel szabadon utazhatott a tagállamok között. A férfi letartóztatásának meghosszabbítását a napokban kezdeményezte az ügyészség.

Tegnap a Hvg.hu Hasszán F. ügyvédjére hivatkozva arról írt, hogy a férfi háromszor is megkísérelt öngyilkosságot elkövetni a börtönben. Egyszer a lepedőjével fojtogatta magát, aztán a kanalával próbálta meg elvágni a nyaki ütőerét, a harmadik kísérlet részletei egyelőre nem ismertek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.