Mindössze negyedórát vett igénybe Demeter Márta gyanúsítotti kihallgatása hivatali visszaélés miatt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészségen – értesült a Magyar Nemzet.
Az LMP-s országgyűlési képviselő vallomást nem tett, panasszal élt a gyanúsítás ellen – közölte az ügyészség. A megalapozott gyanú szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította – közölte az ügyészség.
Mint ismert, a képviselőnő tavaly októberben fordult írásbeli kérdésekkel az illetékes miniszterekhez azt tudakolva, hogy a honvédség Airbus típusú repülőjével miért utaztatták Orbán Viktor lányát. Kiderült azonban, hogy ilyen nem történt, valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott a gépen, engedéllyel. Az ügy folyományaként a képviselőnőt februárban a házelnök javaslatára a parlament felmentette bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárása során a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. Demeter Mártát a NATO parlamenti közgyűléséből is visszahívta az Országgyűlés elnöke; lapunk úgy tudja, hogy az LMP-nek joga lenne a helyére jelölni valakit, ám a párt ezt az eljárás elleni kifogásai miatt nem teszi meg.
Amellett, hogy a miniszterelnök lányáról szóló közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. Az ügyészség azért tudott eljárni az ügyében, mert a képviselőnő mentelmi jogát – Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés a 2019. július 12-én kelt határozatával felfüggesztette.
Amennyiben a bíróság bűnösnek találja Demeter Mártát, akkor a politikust három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.