Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „a nemzeti horizont ma azért is széles, mert óriások vállain állunk”.

Szörnyű baleset történt Szabolcsban, egy férfi azonnal szörnyethalt
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „a nemzeti horizont ma azért is széles, mert óriások vállain állunk”.
Hangsúlyozta: „büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország Európa egyik legősibb államaként ma is létezik, szabadon él és jövőt tervez, amelyben minden magyarnak helye kell, hogy legyen, éljen bárhol is a világon”.
Mindez Szent István király több mint egy évezreddel ezelőtti államalapításának máig termő gyümölcse – mondta Gulyás Gergely.
Felidézte: Szent István foglalta elsőként írásba a törvényt és mutatott példát a jog méltányos és igazságos gyakorlására. Megszervezte a közigazgatást, a korszerű európai hadviselést ötvözte a hagyományos magyar harcmodorral, így korának katonai küzdelmeiből is győztesként tudott kikerülni. „A maga helyén és a maga hivatásában látta az a országot, szabadnak és függetlennek” – fűzte hozzá.
Szent István tette a kereszténységet a nemzet életének részévé, és „neki is köszönhetjük, hogy a magyar kultúra úgy vált európaivá, hogy meg tudott maradni magyarnak” – mondta a miniszter.
Gulyás Gergely kitért arra is: Magyarország három évtizede nyerte vissza szabadságát. „Minden mai vitánk ellenére ennek a változásnak az áldása, hogy ez az ország ma saját akaratából, demokratikus módon dönthet az ország jövőjéről és sorsáról”.
„Ezért lehetnek bár közöttünk súlyos politikai viták, de ne felejtsük el, hogy aki ma a rendszerváltoztatás szükségességéről beszél, az diktatúrát akar újra Magyarországon!” – fogalmazott. Hozzátette: „a rendszerváltoztatáskor magától értetődő természetességgel tértünk vissza az évezredes útra”.
„Államalapító Szent István királyunk kötötte össze a kereszténységgel a magyar államiságot, a nemzeti önállóságot” – idézte Antall József egykori miniszterelnököt, hozzátéve, hogy ami Antall József kormánya idején még vitathatatlan érték volt, az „mára nem csupán megkérdőjelezhetővé, hanem támadottá, időnként úgy tűnik, üldözendővé vált”.
„Mi azonban továbbra is ragaszkodunk ahhoz, amit majdnem egy évtizeddel ezelőtt az Alaptörvényben (.) rögzítettünk, hogy büszkék vagyunk rá, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette” – fogalmazott Gulyás Gergely.
A miniszter a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adta át Tolcsvay Béla Kossuth-díjas előadóművésznek.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapott Bencze Izabella jogász, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja; Diószegi László koreográfus, történész; Egressy András ügyvéd, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapítója; Fialowski Alice matematikus, egyetemi tanár; Frivaldszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) tanszékvezető egyetemi tanára; Gallai Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója; Karácsony András jogász, egyetemi tanár; Mezei Balázs Mihály, a PPKE Politikatudományi Doktori Iskolája vezetője, tanszékvezető egyetemi tanár; Richter Anna ügyvéd, a Független Jogász Fórum alapítója; Sándorfi György ügyvéd, a Független Jogász Fórum alapítója és jegyzője; Tóth László ügyvéd, a Független Jogász Fórum alapítója.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át Aczél Petra Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója; Kántor Zoltán szociológus, politológus, a Bethlen Gábor Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója; Lajos Tamás operatőr, filmproducer; Lőrincz Kálmán, a Házat-Hazát Alapítvány alapító igazgatója; Müller Ferenc építészmérnök; Oroszlány Ferenc Sándor építészmérnök; Puskás Péter építész; Seidl Ágoston vegyészmérnök, egyetemi docens; Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának elnöke; Szepes András József földmérő mérnök; Varga Szilvia, a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szakmai igazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapott Almási József mérnök; Bendi Lajos György, a Tihany Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője; Brányik Ottó, a Budai Polgári Casino Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke; Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke; Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója; Stánitz Éva, a Vas Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője.
Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át Palik Zoltán Sándor, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője.
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Egy épület fala kidőlt, és még a födém is megemelkedett.
Elvitték a hatos lottót – az Ön számait húzták ki?
Nógrádi György szerint ennyi tartaléka lehet Ukrajnának
Elcsukló hangon beszélt betegségéről Goldie Hawn: az Oscar-beszédét sem tudta felolvasni
Szijjártó Pétert tárt karokkal várta az amerikai külügyminiszter, az EU külügyi főkéviselőjére rá sem hederített
Most érkezett a szomorú hír Horváth Éva állapotáról
Rettegésben Ukrajna: mindent elsöprő tervet eszeltek ki az oroszok
Meghalt-e Vlagyimir Putyin?
Egy álom vége: végleg bezárt a Dunántúl egyik legikonikusabb csárdája
Zelenszkij kész Trump feltételeivel tárgyalni
Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly
Percről-percre, ahogy szétcsúszott Zelenszkij
Kerkez Milos eltiltása súlyos következményekkel jár, a 80 éves bíró is lehúzta + videó
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Egy épület fala kidőlt, és még a födém is megemelkedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.