
Magyar Péter hallgat arról, hogy ki adott utasítást a Tisza-önkéntesek listázására + videó
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
Bár még politikai uborkaszezon van, a Gyurcsány-párt meghatározó figurái egymás kezébe adják a kilincset a megfelelő műsorokban és egyéb médiafelületeken.
Ezúttal Gy. Német Erzsébet sírta tele keserves orbánozással az ATV stúdióját. Úgy fogalmazott, hogy október 13-a egy népszavazás lesz Orbánról és a Fideszről Budapesten.
A DK politikusa, aki ezúttal is megpróbálkozik a XVII. kerületi polgármesterség elnyerésével, jobban tenné, ha vigyázna ezekkel a kijelentésekkel.
A tények ugyanis makacs dolgok.
Az ellenzék már a tavalyi választáson is azt vizionálta, hogy az emberek majd jól el fogják küldeni Orbánékat. Kétharmados Fidesz-KDNP győzelem lett a vége.
De maga Gy. Németh Erzsébet sem büszkélkedhet veretes eredményekkel, ugyanis 2002-ben akkori pártja, az MSZP főpolgármester-jelöltje volt, ahol a szavazatok mindössze 13,17 százalékát begyűjtve harmadik helyen végzett. A 2014-es önkormányzati választáson a XVII. kerületben pedig már a Demokratikus Koalíció polgármester-jelöltjeként 19,69 százalék szavazattal második lett a 64,8 százalékot szerző fideszes Riz Levente mögött.
Most ismét indul, és ahogy látjuk, valós teljesítmény helyett, az ellenzéktől megszokott orbánozással szeretne diadalmaskodni.
A remény hal meg utoljára.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
Belső összeomlás jöhet a Tisza Pártnál, Magyar Péter arrogáns személyisége mindent boríthat + videó
Ide menekült a válófélben lévő Stohl András - Nem akárkikkel vigasztalódott
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Mégis két csapattal vághat neki az új szezonnak a Fradi
Szegedről jöhet az új európai népautó, felejtsük el a Volkswagen Bogarat
Kiszállt a rendőrség, emberi maradványokat találhattak Szombathelyen
Gyökerest feljánlották a Real Madridnak, visszavonul a Schalke rutinos csatára – csütörtöki transzferhíradó
Kaja Kallas kijelentésén röhög egész Oroszország + videó
Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Megvan, milyen büntetésre számíthat az édesanya, akinek a gyermeke meghalt a Palatinuson
Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.