Ilyen volt 1989-ben az uborkaszezon

Harminc éve, a rendszerváltás idején is panaszkodtak az emberek a Balatonnál a magas árak miatt. Nigel Mansell nyerte a Magyar Nagydíjat, és az ország az erdélyi menekültek ellátásáért fogott össze. Billy Graham amerikai baptista lelkész neve megtöltötte a Népstadiont, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete pedig az éghajlatváltozás miatt aggódott 1989 nyarán.

A Hungaroringen zajló Forma–1-es futamra háromezer forintot is elkértek egy belépőért Fotó: MTI/Földi Imre

A FAO szakemberei 1989 nyarán az ózonréteg ritkulása miatt is kongatták a vészharangot, de a Népszava olvasói emiatt is hiába aggódtak, hiszen a kilencvenes évek alatt leállt a negatív folyamat.

Negyedik alkalommal rendezték meg 1989 nyarán a Hungaroringen a Forma–1 Magyar Nagydíjat. Akkoriban még a McClaren uralta a száguldó cirkuszt. A világbajnoki címvédő Ayrton Senna és a világbajnoki pontversenyben abban az évben az élen álló Alain Prost is a brit istállónál versenyzett. A Magyar Nagydíjat azonban nagy csatában nem az esélyesek, hanem Nigel Mansell szerezte meg. Így – akárcsak idén – harminc éve is brit pilóta nyerte a versenyt Mogyoródon.

A Népszabadságban már napokkal a Magyar Nagydíj előtt a versenyről írtak, és hirdették a jegyeket az augusztus 11–13. között megrendezett futamra. A legjobb helyekre a vasárnapi versenyre 3000 forintért lehetett belépőt váltani. Olcsóbb tribünökre viszont akár 2300 forintért is lehetett jegyet szerezni az egész hétvégére. Az állóhelyek még olcsóbbak voltak, katonáknak és diákoknak is járt kedvezmény.

Ők már 500 forintért megtekinthették az edzéseket és a vasárnapi versenyt is.

Akárcsak manapság, menekültekről is lehetett olvasni harminc éve. Akkoriban nem a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező bevándorlók, hanem a Románia területéről hazánkba menekülő erdélyi magyarok szolgáltattak híranyagot a sajtónak.

A Népszava szerzője által csak „romániai menekültekként” aposztrofált 17 ezer határon túli magyar embernek több mint 300 millió forint értékben nyújtott segítséget a magyar állam 1989-ben. A rendszeres és rendkívüli segélyek mellett több száz család vissza nem térítendő támogatást is kapott a lakásépítéshez. A menekülteknek egy OTP által működtetett letelepedési alapba adakozni is lehetett. Az ide befizetett adományok pedig „közérdekű kötelezettségvállalásnak” minősültek, így le lehetett vonni az adóalapból.

A Balaton a magyar embernek a Riviéra, az ottani vendéglátás árai pedig minden évben beszédtémát szolgáltatnak és szolgáltattak. Szinte borítékolható, hogy az újságok riportot fognak közölni a magyar tenger partjáról a helyi szolgáltatások, a szórakozási lehetőségek és az árak ismertetésével. Így volt ez 1989 nyarán is. Egy augusztus 5-i, Janicsárgazdálkodás az esős tóparton címmel megjelent riportban a Balaton-parti drágaságot kifogásolták.

A cikkből kiderül, hogy egy vitorlás éves tárolási költsége 15-30 ezer forint volt. „Nem tudom, miért sújtanak éppen minket, a vízisportok kedvelőit az uzsoraárakkal. Hiszen ennél környezetkímélőbb, energiatakarékosabb hobbi nem létezik. Mi nem igénylünk semmi mást a nemzeti vagyonból, csupán egy pöffenésnyi szelet” – panaszkodott a cikkben megszólaltatott hajótulajdonos.

A havi bruttó átlagkereset egyébként 10 571 forint volt akkoriban. A Zamárdiban található Oázis élelmiszer-áruház parkolójában pedig negyven forintért váltották a nyugatnémet márkát. Egy elegánsabb étteremben a déli parton Andreas Schneider würzburgi nyugdíjas húsz márkának megfelelő forintért – a német árak felért – meg tudott vacsorázni. És amit a legtöbben sokalltak, az a lángos ára volt.

A széplaki SZOT-üdülőben 18-20 forint volt egy sima lángos, ami jelentős növekedést jelentett a pár évvel korábbi árakhoz képest. De a sütöde tulajdonosa szerint nem lehet mást tenni, mint emelni a lángos árát is, ha több mint tíz forintba kerül egy kiló liszt és négy forintba egy tojás.