Kósa Lajos szerint orvosért kiált az, amit az ellenzék összefogás címen produkál

Csaknem 1200 településen indít vagy támogat polgármester-jelöltet a kormánypárt, amely az építkezést és a fejlődést kínálja a választóknak. A Hír TV stúdiójában a Magyarország élőben című műsorban Velkovics Vilmos vendége volt Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

Forrás: Hír TV2019. 08. 27. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A választók is értek, tapasztaltak. Látták mire megy az, ha egy olyan típusú politikust választanak, aki állandóan a kormány ellen akar küzdeni, de egyébként semmilyen eredményt nem ér el” – mondta Kósa Lajos, aki szerint kifejezetten jó esélyekkel vágnak neki az októberi megmérettetésnek. Hozzáfűzte: az ellenzéki stratégiáról már most kiderült, hogy egy tévedés. Az összefogás 2018 és 2019 tavaszán sem sikerült, mindkettőből „méretes vereség” lett, és ez a terv most sem jött össze. Amit 30 százalékban valósít meg az ember, azt nem lehet sikernek nevezni – húzta alá a kampányfőnök.

Már jelen pillanatban is 300-nál több a kormánypárti érvényesen leadott polgármester-jelöltek száma, és mindegyiküknek a szükséges támogatói aláírásokhoz képest a többszörösét sikerült begyűjtenie. „Az élek-halok a településemért álcivil szervezetek” ilyen jellegű teljesítménye ehhez nem is mérhető – nyilatkozta a kormánypárt politikusa.

Kósa szerint kisebb probléma, hogy a legvadabb képletek állnak össze ellenzéki oldalon. Azzal végképp nem tudnak mit kezdeni, amikor Gyurcsány Ferencék már az amazóniai erdőtüzeket is az Orbán-kormány számlájára írják. „Orvosért kell kiáltani” – jelezte a fideszes politikus, annak kapcsán, amit az ellenzék összefogás címén, a józan észnek ellentmondó, gyakran hajmeresztő állításokkal igyekszik alátámasztani.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.