„Rejtő Jenő egyik utolsó lakhelye volt a Bimbó út 3-ban található ház, ahol boldog időket töltött, itt vált elismert szerzővé, ekkor születtek első légiós regényei. Miután 1942 őszén egy szélsőjobboldali, nyilasbarát lap egy cikkben kifogásolta, hogy zsidó származása ellenére álnéven továbbra is dolgozhat, megkapta munkaszolgálati behívóját, és alig két hónappal később már halott volt” – idézte fel Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere a botlatókő pénteki elhelyezésén.

A HIV, TBC és a kanyaró mellett a járványos gyermekbénulás is fenyegeti hazánkat
Figyelmeztet az NNGYK: a gyerekek, a felnőttek és az idősek is veszélybe kerülhetnek.