Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben 160 milliárd forintból valósultak meg fejlesztések a megyeszékhelyen. A cél az volt, hogy a várost „feltegyük Európa térképére” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az infrastrukturális fejlesztéseken túl az iparűzési adó 1,6 százalékosra mérséklésével a helyi vállalkozásokat is beruházásokra tudták ösztönözni, mert a csökkentéssel mintegy hatmilliárd forint maradt náluk.
A további célok között szerepelnek újabb olyan beruházások, amelyekkel az emberek életminőségét javíthatják, emellett szeretnék a turizmust tovább erősíteni.
A kormány és Győr között kiváló a kapcsolat – hangoztatta Borkai Zsolt.
Németh Zoltán (Fidesz-KDNP), a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a megyében az elmúlt öt évben mintegy ezer milliárd forint értékben történtek beruházások és fejlesztések, részben kormányzati, részben EU-s és részben saját forrásból.
Hozzátette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának és a „szorgalmas embereknek” köszönhetően a megyében egy százalék alá csökkent a munkanélküliség, és jelenleg a megye inkább a munkaerőhiánnyal küzd. Ezt a problémát azonban nem bevándorlókkal szeretnék megoldani – közölte a megyei közgyűlés elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!