Fontosnak nevezte, hogy a polgármesterek és a képviselő-testületek együtt tudjanak működni a helyi közösséggel, annak képviselőivel, „és az sem baj”, ha együtt tudnak működni az ország demokratikusan megválasztott kormányával.
Az Országgyűlés elnöke azt mondta: ők is jobban tudnak együttműködni azokkal, akik nem ellenséget látnak bennük, hanem partnert, és „nem ment el minden polgármesternek az esze csak azért, mert baloldali”. Ezzel együtt van jelentősége annak, hogy milyen színű az országos politikai térkép – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a választások tétje, hogy alkalmas, hozzáértő és tisztességes embereket választanak-e a képviselő-testületekbe.
Kitért arra, hogy 2011 és 2014 között különösen látványos volt az önkormányzatok támogatása, gyakorlatilag a csőd széléig el voltak adósodva, 1370 milliárdba került az adósság kiváltása.
A helyi kormánypárti jelöltről, Horváth Tamásról azt mondta: alkalmas, hozzáértő és tisztességes, aki megfelelő vezetője lehet ennek a kerületnek. Kövér László hozzátette, kevés olyan települést ismer, ahol olyan magasan van a mérce, mint Rákosmentén, a XVII. kerületben. Méltatta a jelenlegi polgármester, Riz Levente teljesítményét, és mielőbbi gyógyulást kívánt neki.
A házelnök közölte: az önkormányzati választás tétje, hogy folytatódik-e a nyugodt, békés, építő munka, amit Riz Levente neve fémjelzett, vagy pedig a kerület egy csatatérré válik, „amivé az ellenzék az önkormányzatokat tenni szeretné”.
Horváth Tamás polgármesterjelölt, jelenlegi alpolgármester arról beszélt, hogy szeretné továbbvinni azt a vonalat, amit Riz Levente elindított még 2006-ban.
Összegzése szerint sikeres elmúlt öt évet tudhatnak maguk mögött. Kifejtette, rengeteg fejlesztés valósult meg, példaként említette a városközpont felújítását, a közlekedési helyzet javítását, megépült az előző ciklusban a ferihegyi út. A „zászlóshajó” az egészségügy volt: hét rendelőt újítottak fel és egynek az építése még hátravan. A kerékpárút-hálózat bővült, hat fitneszparkot építettek, két, az utánpótlást segítő sportpálya is létesült, és számos játszótér újult meg – sorolta.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!