A fasori gyülekezet új óvodaépületének átadásán a házelnök kiemelte: „egyetlen politika sem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek, ugyanakkor minden felelős politika kötelessége, hogy megteremtse a tartalmas élet lehetőségét az emberek számára.”
Úgy fogalmazott: „az oktatási rendszeren belül az egyházi oktatás választása minden állampolgár szabad értékválasztása, amelyet a felelős politikának nemcsak tiszteletben kell tartania, hanem támogatnia is kell”.
Az új óvodaépület is ennek a támogatásnak az eredménye, és „azt példázza, hogy a szülők, az egyház és az állam összefogása közösséget teremt” – tette hozzá Kövér László.

Az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg – mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében
„ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa”.
Beszélt arról is: a reformáció fél évezreddel ezelőtt nemcsak a hitet újította meg, hanem általa a magyarságot is. „Teret nyitott anyanyelvi oktatásunknak, megerősítette és ma is erősíti nemzeti önazonosságunkat” – mondta.
Szavai szerint ez a „nagyszerű teljesítmény és az alapjául szolgáló mindig megújulásra képes értékrend adja a magyar reformáció közösségépítő és nemzetmegtartó erejét”.
Mindennek a megismertetése és a megtartóerő átruházása pedig a legértékesebb útravaló, amit a református nevelés és oktatás biztosít.
Elmondta: a Magyarországi Református Egyház csak az óvodaprogramjára 30 milliárd forintot fordíthat, ebből több mint 40 óvoda épül, 25 pedig megújul.
Emellett a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatással összesen 160 bölcsődét és óvodát építenek.
Mindenhol korszerű, jól felszerelt intézmények jönnek létre, melyek képesek a 21. században betölteni hivatásukat, és felkészíteni gyermekeinket a magyar és az európai keresztény kultúra művelésére
– tette hozzá Kövér László.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt:
A református egyház – akárcsak a többi egyház – számíthat a kormány segítségére a jövőben is, hiszen tudják, hogy a nemzet és a kereszténység megőrzésében milyen fontos munkát végeztek és végeznek az egyházak.
Hozzátette: a fasori református templom is megújul a jövőben, ehhez a napokban megkapják a kormány 300 millió forintos támogatását, és az Országgyűlés júliusban döntött újabb, 300 millió forint támogatásról is.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke igehirdetésében arról beszélt: amikor a szülők óvodát, majd általános iskolát keresnek gyermekeiknek, eleinte csak jó és biztonságos helyet keresnek. Idővel azonban a szülőkben megjelenik a vágy, hogy az iskola ne csak jó dolgokra tanítson, hanem biztos utat mutasson a siker felé.