A demokráciát és a szabadságot nem elsősorban az intézmények és a jogrend tartja össze és működteti – bár természetesen ezek nagyon fontosak –, hanem mindenekelőtt egy mentalitás, egy magatartásmód. Erkölcsi alapállásnak is nevezhetnénk.
Az mégpedig, hogy politikai ellenfeleinknek megadjuk ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket, amelyeket magunknak is elvárunk. Vagyis, ha a szabad választásokon a polgárok többsége úgy dönt, hogy nekik adja át a falu, a város, a kormány vezetésének jogát és lehetőségét, akkor azt elfogadjuk és alkalmazkodunk hozzá. Illetve hatalomra kerülésünk érdekében nem a politikai ellenség valós vagy virtuális megsemmisítésére törünk, hanem a választópolgárokat, az országot próbáljuk meggyőzni arról, hogy legközelebb belénk vessék a bizalmukat.
Ez az a közéleti mentalitás, ami fenntartja a demokráciát, s ha ez hiányzik az egyik vagy másik politikus és párt esetében, akkor ők rombolják a demokráciát.
Ezt tette Ferenc testvér 2006-ban, s ezt teszi a felesége és Karácsony 2019-ben.
S ami a még nagyobb baj, hogy a mögöttük álló, őket támogató globális neoliberális hálózat ebben támogatja őket – Frans Timmermanstól Margrethe Vestagerig és tovább.
Mert, ahogyan a nyugat-európai liberálisok és baloldaliak nagy része, ők sem demokraták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!