Szembenézések

Három ember, három különböző sors, egy dolog mégis közös bennük: óriási feladatot kaptak az élettől. Mindhárman elvesztették látásukat baleset, betegség következtében, amit ki így, ki úgy dogozott fel, vagy dolgoz fel a mai napig. Gyula, Kata és Robi nem mindennapi történetét ismerhetik meg.

Jakab Alexandra
Forrás: ENTERFILM Kft.2019. 09. 29. 12:00
Debrecen, 2009. január 10. Egy látássérült ember ujjával "olvas" egy szöveget a Debreceni Belvárosi Közösségi Ház és a Fehér Bot Alapítvány, Louis Braille, a pontozott vak írás - Braille-írás - megalkotója születésének 200. évfordulójára rendezett emlékülésén. Az 1821-ben feltalált Braille-írás segítségével lehetõvé vált a vakok számára is az írás és olvasás. MTI Fotó: Oláh Tibor Fotó: Oláh Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Forrás: ENTERFILM Kft.

Gyűlölök vaknak lenni, gyűlölöm ezt az életet. Ezt nem lehet megszokni, nem lehet elfogadni, nem lehet elviselni. Tudom, milyen látóként élni, 25 éves koromig láttam. Nekem ez egy orbitális nagy büntetés – mondta a 38 éves Robi.

Az is előfordult vele, hogy elővette fegyverét, és eljátszott az öngyilkosság gondolatával. Sokszor elgondolkozott rajta, mit kezdjen az életével. „Soha nem jutottam semeddig, csak addig, hogy rá kell gyújtanom.”

Robi feleségével él, aki szintén vak. Nem is keresett magának látó párt, mivel szerinte egy látóval egy nem látó teljesen elveszíti az önállóságát.

A bulikat nagyon szereti, mert „olyankor felszabadultság van, olyankor nincs az, hogy vakság”.

Többször került kellemetlen helyzetbe, de elmondása szerint mindig van egy ember, aki odamegy, és felajánlja segítségét.

Forrás: ENTERFILM Kft.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.