A kormány kiemelten támogatja a látássérülteket
Ma van a Braille-írás világnapja.
Ma van a Braille-írás világnapja.
Elsőként kapott ilyen implantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában.
Tavalyig valahol a vak és az alig látó között volt állt a csinos énekesnő, mostanra teljesen megvakult.
Az optogenetikai módszerekkel új tudományt hozott létre a Roska Botond vezette nemzetközi kutatócsoport.
Ed Sheeran menedzsere egy interjúban egyenesen „kib…szott idiótának” nevezte Beatrix yorki hercegnőt.
A vakság gyógyításán dolgozó Roska Botond kapta a Körber Európai Tudományos Díjat Hamburgban.
A kígyók hőlátó képessége segíthet a retina gyógyításában.
Három ember, három különböző sors, egy dolog mégis közös bennük: óriási feladatot kaptak az élettől. Mindhárman elvesztették látásukat.
Roska Botond molekuláris és sejtbiológus szerint olyan vakság, amelyen egyáltalán nem lehet segíteni, nem létezik. Nemrég a Magyar Szent István-rendet vehette át a világhírű kutató.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezúttal nem a felesége miatt.
Ezek a tanácsok segíthetnek.
A Liverpool egyik legjobb teljesítményét nyújtó játékosa nem volt elégedetlen.
Százharmincezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk ékköve, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk ékköve, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.