Horváth Tamás az egészségügyi beruházásokat is a legfontosabbak között említette. Ebben a ciklusban felújították az összes háziorvosi rendelőt, egyet pedig a következő ciklusban – remélhetőleg jövőre – terveznek teljesen újjáépíteni.
– A Ferihegyi úti szakrendelő felújítása, bővítése az Egészséges Budapest program részeként valósul meg az előttünk álló időszakban, az ehhez szükséges terveket Rákosmente önkormányzata már elkészíttette – számolt be róla. További tervei között jelölte meg a nagy mennyiségű csapadékvíz felfogásához szükséges tározók építését, ami környezetvédelmi szempontból is fontos, s egy jelentősebb uszodabővítési projektet, amelyhez már készültek tanulmánytervek is.
Az ellenzéki polgármesterjelölttel kapcsolatban Horváth Tamás azt hangsúlyozta: Gy. Németh Erzsébetet láthatóan nem foglalkoztatják Rákosmente ügyei, hiszen a DK-s politikus csak a kampányban tűnt fel a kerületben, közmeghallgatáson például utoljára 2014-ben vett részt.
– Nem tudok olyan kerületi eseményt felidézni, ahol találkoztam volna Gy. Németh Erzsébettel. Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármester egykori helyettese számára a hatalom és a pozíció a fontos, nem pedig a XVII. kerület.
Nem ismeri a rákosmentiek igényeit, ami abból is látható, hogy a lakosok körében rendkívül népszerű régi piac lebontásának lehetőségét is felvetették, amelynek helyén parkot létesítenének – mutatott rá Horváth Tamás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!