Szólt arról is, ha Batthyány megfogadja Deák Ferenc intelmét, hogy nem számíthat kegyelemre, és megszökik, az emigrációban új politikai közösséget szervezhetett volna, és később talán együtt érik el a kiegyezést. De ő másként gondolkodott: hitt a törvényben, hitt a jogban és a végsőkig bízott abban, hogy tisztességes eljárásban nem ítélhetik halálra – mondta az államfő, majd hozzátette, egy ártatlannak a börtön kevésbé szégyenletes, mint a menekülés.
Áder János: Batthyány Lajos életútja mutatja, mekkora érték a szabadság és a függetlenség
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál.

Batthyány Lajos a 170 esztendővel ezelőtti október 6-án örökre osztozott az aradi tizenhármakkal. Míg mások az egyéniségükkel írták be nevüket a történelembe, ő a sorsában vált eggyé a közjóval – mondta az államfő.
Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált. „Elszántság és szembeszegülés, ez a vértanúk életének tanúságtétele” – jelentette ki, hozzátéve: 1849 október 6-a minden magyar ember mély gyászának napja volt.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött. Egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a gyászolók a helyszínre
- mondta Tarlós István megjegyezve, hogy ma a fővárosban út és utca is őrzi emléküket, és több vidéki városban is áll emlékművük.
Szólt arról is, hogy a véres megtorlások során több száz halálos ítéletet hoztak, és a bosszúhullám csak 1850-től mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar végül menesztette Haynaut.
A kegyetlen megtorlás a magyar nemzetre, de az európai közvéleményre is sokkolóan hatott és előrevetítette az önkényuralom évtizedeit. A politikai győzelem a bigott erőké lett, de a nemzet függetlenségének csorbítása nem tudta visszafordítani a polgári gondolkodás előretörését. A kiegyezés után a magyarság belpolitikai önállóságot kapott, a soknemzetiségű ország területi egysége sértetlen maradt – mondta.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1867 utáni évtizedek Budapestet európai nagyvárossá tették. Megépült a kontinens első földalatti vasútja, az Andrássy úti palotasor és a világ egyik legszebb parlamentje.
„A magyarság évezredes történelme bizonyítja, hogy népe jórészt erős és elszánt patriótákból állt, akiknek köszönhető, hogy történetének kezdete óta megőrizte független nemzeti mivoltát, nyelvét és önálló identitását”
- fogalmazott Tarlós István hozzátéve, hogy a magyar hagyományokban mélyen gyökerezik az aradi vértanúk emléke.
A beszédeket követően koszorúzással és néma főhajtással tisztelegtek a vértanúhalált halt egykori miniszterelnök és mártírtársai, valamint a forradalom és szabadságharc hősi halált halt áldozatai előtt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!