Diktafonnal járnak az elnökségi ülésekre

Az uniós források nem valamiféle könyöradományok, hanem járnak nekünk egy mindkét fél által aláírt szerződés alapján.

Forrás: KARC FM2019. 10. 01. 18:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két héttel az önkormányzati választások előtt kontrasztos a kép: az egyik oldalon fegyelmezett és felkészült kormánypártok, a másik oldalon pedig az elnökségi ülésekre diktafonnal járó, egymást feljelentő ellenzék – hangzott el Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Utalva a Fidesz vasárnapi kongresszusára, illetve Karácsony Gergely kiszivárgott, nem a nyilvánosságnak szánt szavaira. Amelyekből egyébként egy olyan ellenzék rajzolódik ki, akiknek semmi esélye, és ahol a korrupció, egymás megfélemlítése, a maffiamódszerek a mindennapi élet szerves velejárói.

A műsorban az is elhangzott: a jogállamiságot számon kérni Budapestre érkezett finn miniszterelnök szemmel láthatóan nem akarja érteni, hogy nálunk a jogállamiság becsületbeli ügy. Azért nem érti, mert nem ezért küldték ide. Baloldali progresszív liberálisként az a dolga (azt a feladatot kapta), hogy minden eszközzel támadja azokat, akik szeretnék megőrizni a nemzeti szuverenitásukat. Ami pedig az uniós források valamiféle jogállami kritériumokhoz kötését illeti, le kell szögezni: azok nekünk járnak. Nem arról van szó, hogy ez a pénz könyöradomány lenne, mert kötöttünk velük egy szerződést. Mi maradéktalanul teljesítettük a vállalt kötelezettségeket, ezt követően az Európai Unió sem tehet úgy, hogy a szerződés őt semmire sem kötelezi, felénk pedig bármikor megállapíthatnak újabb és újabb követelményeket.

Az igazság órája minden héten kedden délután három és négy között a Karc FM-en. Ismétlés szerdánként hajnalban három és négy között. A legutóbbi rész közreműködői voltak: Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója és a szerkesztő-műsorvezető: Czirják Imre.

A legfrissebb adás IDE KATTINTVA érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.