Sutba dobták elveiket

Elvtelenül, gond nélkül átszavaztak a másik párt jelöltjeire az ellenzéki pártok szavazói.

Forrás: Karc FM2019. 10. 15. 18:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban az volt az előfeltevés, hogy ha az ellenzéki pártok elvtelenül összeállnak, akkor a szavazóik nem fogják követni őket. Ez most nem így történt, legalábbis ami a fővárost illeti – hangzott el Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Összeadódtak az ellenzéki szavazatok, tehát egy jobbikos simán leszavazott a Gyurcsány-párt, a DK jelöltjére és fordítva.

Egyébként nem történt nagy változás az országgyűlési vagy az európai parlamenti választásokhoz képest az önkormányzati voksoláson vasárnap. Sőt talán a kormánypártok még javítottak is egy kicsit korábbi eredményeiken. A szavazatok azonban más rendszerben osztódtak el, ez hozott ellenzéki sikereket több helyen is.

Az igazság órája minden héten kedden délután három és négy között a Karc FM-en. Ismétlés szerdánként hajnalban három és négy között.

A legutóbbi adás közreműködői voltak: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Farkas Örs, az Oeconomus igazgatója és a szerkesztő-műsorvezető: Czirják Imre.

Az igazság órájának legutóbbi adása ide kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.