Horváth József az Alapjogokért Központnál

Forrás: Facebook2019. 11. 11. 16:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November elején a Magyar Nemzet publicistája, Horváth József biztonságpolitikai tanácsadóként csatlakozott az Alapjogokért Központhoz. Horváth József több mint 30 éves szakmai pályafutása során számos vezető tisztséget töltött be nemzetbiztonsági területen. 1998-2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től pedig két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012-2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese. A köztársasági elnök 1999-ben dandártábornokká nevezte ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptette elő. A magyar-történelem szakos tanári diploma mellett a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett felsőfokú szakmai végzettséget és az ELTE-n politológus diplomát. Nős, egy fiúgyermek édesapja.

Horváth Józsefnek eddig számos szakcikke, tanulmánya jelent meg, és holnap, azaz november 12-én mutatják be legújabb, A háború titkos csatái c. könyvét.

Tekintettel az Európát és szomszédságát érő folyamatos biztonsági és migrációs kihívásokra, valamint azoknak hazai politikai és gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásaira, a biztonságpolitikai kérdések a jövőben is meghatározó jelentőségűek lesznek. Horváth József több mint negyedszázados szakmai tapasztalatával nagymértékben fogja segíteni az Alapjogokért Központ ezzel kapcsolatos kutatásait és munkáját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.