Kövér László: Az 1919-es év Magyarország 20. századi felszámolási kísérlete volt

Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918 őszétől 1920 nyaráig egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön egy budapesti történettudományi konferencián.

Kövér László az Országházban, az 1919 – A nagy szétesés című tanácskozást megnyitó beszédében az első világháború utáni időszakról úgy fogalmazott: „azokban az években bejártuk azt az utat, nemzeti kálváriát, amely az országunk szétdarabolásához vezetett”.

Trianon következményeit sorolva felidézte: „ezen az úton” elveszítettük történelmi területünk kétharmadát, magyar ajkú nemzettársaink egyharmadát, akik idegen államok fennhatósága alatt „jogfosztott, megalázott, alávetett kisebbségi sorba kerültek”.

A politikában és a történettudományban egyaránt vannak megkerülhetetlen kérdések és elodázhatatlan válaszok, „amelyeket egyszer meg kell fogalmazni és ki kell mondani” – vélekedett a házelnök. Ilyen kérdésként fogalmazta, hogy kiket szolgáltak azok a magyar állami vezetők, akik 1918 novemberében lefegyverezték a magyar katonákat. Szintén ilyen kérdésként említette Linder Béla politikai karrierjének „megfejtését”, aki a Károlyi-kormány hadügyminisztereként kijelentette, hogy „soha többé katonát nem akar látni”, majd 1921-ben el akarta szakítani Baranyát Magyarországtól.

Kövér László annak „a bonyolult korabeli érdekkörnek” a bemutatására is javaslatot tett, amely „jóval 1920 előtt konkrét politikai és katonai forgatókönyvet tervezett Magyarország feldarabolására”.

A Tanácsköztársaságról szólva kifejtette: száz év távlatából a történettudománynak egyetértésre kellene jutnia abban, hogy 1919 tavaszán államcsíny történt, amelynek eredménye egy külföldről irányított, bolsevik terrorképződmény lett.

A jelenre utalva Kövér László ugyanakkor azt hangoztatta. hogy „mi magyarok jelenleg visszafelé tartunk azon az úton, amelyen száz esztendővel ezelőtt pusztulásba akartak küldeni bennünket”; „erősebbnek bizonyultunk, mint azok, akik le akartak bennünket törölni a térképről”.

Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója köszöntőjében Károlyi Mihályról kifejtette: az Országház előtti téren a népköztársaság kikiáltására várakozók csodát reméltek tőle, de béketárgyalás helyett diktátum, társadalmi rend helyett zűrzavar, terror és idegen megszállás lett osztályrészük.

Ifjabb Bertényi Iván történész előadásában megállapította: az első világháború utáni békerendszer nem tudott békét, megnyugvást és stabilitást hozni az kontinensnek.

Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem rektora arról beszélt, hogy Károlyi Mihály politikáját kezdettől fogva „a sodródás, a szédület” határozta meg. Úgy vélekedett, hogy Tisza István meggyilkolása „bizonyosan nem az ő megrendelése volt”, de tehetetlen volt a bűnösök felkutatásában. Hatos Pál megfogalmazása szerint „a gyenge akaratú Károlyit és szociáldemokrata barátait nem a nemzet felszámolására tett kísérlet, hanem nemzeti elkeseredés és megaláztatás vitte végső soron bolsevik karokba”.