Kövér László: Az 1919-es év Magyarország 20. századi felszámolási kísérlete volt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918 őszétől 1920 nyaráig egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön egy budapesti történettudományi konferencián.

Forrás: MTI2019. 11. 21. 14:04

Ifjabb Bertényi Iván történész előadásában megállapította: az első világháború utáni békerendszer nem tudott békét, megnyugvást és stabilitást hozni az kontinensnek.

Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem rektora arról beszélt, hogy Károlyi Mihály politikáját kezdettől fogva „a sodródás, a szédület” határozta meg. Úgy vélekedett, hogy Tisza István meggyilkolása „bizonyosan nem az ő megrendelése volt”, de tehetetlen volt a bűnösök felkutatásában. Hatos Pál megfogalmazása szerint „a gyenge akaratú Károlyit és szociáldemokrata barátait nem a nemzet felszámolására tett kísérlet, hanem nemzeti elkeseredés és megaláztatás vitte végső soron bolsevik karokba”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.