Mint azt a Magyar Nemzet megírta: Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn többek között a kerületek alap- és járóbeteg-ellátásának ötvenmilliárd forintos plusztámogatásától tette függővé, hogy a főváros új vezetősége igent mondjon a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésére.
Karácsony azt hangoztatta, hogy egyebek mellett CT- és MR-gépeket szeretnének venni, ám újságírói kérdésre nem tudott pontos választ adni arra, hogy hány berendezés beszerzését tartja szükségesnek.
A főpolgármester a jelek szerint hadilábon áll a számokkal, mert tegnap a Budapesti Idősügyi Tanács létrehozásával kapcsolatos sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „Németországban az egy főre jutó CT-berendezések száma 35-ször annyi, mint Magyarországon”.
Karácsony nagyságrendet tévedett, nem jól értelmezte az adatokat, ugyanis az egymillió lakosra eső CT-berendezések száma a 2016-os Eurostat-adatok szerint 35 darab volt Németországban és kilenc Magyarországon. Budapest esetében a jelenlegi, közellátást nyújtó 33 darabos gépparkkal számolva idén már 19 darab gép jut egymillió lakosra.
A fenntartható fejlődés bizottságában Karácsony szintén a felkészületlenségéről tett tanúbizonyságot. A főpolgármester kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, de konkrét intézkedési tervről nem tudott beszámolni. – Így kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy ez egy politikai PR-fogás, egy kamu, amit bedobtak a Fővárosi Közgyűlésben – fogalmazott Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A kormánypárti képviselő hozzátette, a bizottsági ülésen arra sem kaptak konkrét választ, hogy mikor és a város mely területeiről akarják kitiltani a dízel-, illetve a benzines autókat, és erről hogyan értesítik a fővárosiakat.
Megéri megrendezni
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke hétfőn levélben arra kérte a világbajnokság rendezéséről szóló nemzetközi szerződést aláíró magyar feleket, hogy november végéig jelezzék egyértelműen, Budapest városvezetése támogatja-e a vb lebonyolítását. Elutasító válasz esetén a nemzetközi szövetségnek haladéktalanul új házigazdát kell találnia – közölte Coe. Az egykori klasszis középtávfutónak aligha kell attól tartania, hogy a 2023-as rendezésre nem lenne „beugró”. Az idei vb-nek a katari főváros, Doha adott otthont, két év múlva az Egyesült Államok, Eugene következik, így a 2023-as világbajnokság Európának „járna”. Róma, Athén, Párizs (Saint-Denis), Berlin, Moszkva és London már rendezett vb-t, az atlétikai versenyek lebonyolítása alkalmas stadionjaik készen állnak. Barcelona még csak Eb-t rendezett, de már régóta szeretne vb-t is. A 2017-es londoni világbajnokság mutatói szerint ez jó üzlet: egy nemzetközi felmérés alapján a vb átszámítva hatvanmilliárd forintot generált. Még ennél is impozánsabb szám, hogy a városnak ötvenhárommilliárd forintnak megfelelő összeget kellett volna reklámra költenie, hogy hasonló mértékű publicitást kapjon. Az atlétikai világbajnokság az olimpia és a labdarúgó-vb után a harmadik legnagyobb sportesemény, friss adatok szerint az idei vb-t a televízión keresztül több mint egymilliárd érdeklődő követte. (F. T.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!