Megkezdődtek a perbeszédek a Kaposvári Törvényszéken az összesen csaknem százhetvenmillió forintos csalással vádolt Kőrös Gusztáv solti cigány önkormányzati vezető, a Demokratikus Koalíció (DK) volt megyei elnökségi tagja és társai ellen indult elsőfokú eljárásban.
Kőrös magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadva sikeres uniós pályázatokat ígért vállalkozóknak, cserébe a pályázatokon várható összeg egy részét kérte és kapta meg.
A Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolja a volt DK-s vezetőt kilenc társával és további négy vállalkozóval együtt.
Az ügyész a vádlottak esetében minden esetben a büntetési tétel középmértékét elérő, a többszörösen büntetett előéletű és a bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt elkövető Kőrös Gusztávval szemben azt meghaladó büntetést kért, ami több mint tizenhárom év fegyházban letöltendő szabadságvesztést is jelenthet.
Emlékezetes, hogy „Kőrös államtitkár urat” az üzleti találkozókra a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő vádlott-társai kísérték el.
Kőrös a Pesti Központi Kerületi Bíróságon négyrendbeli hamis vád miatt is felel, miután a vádirat szerint a 2014-es bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan a kormánypártok lejáratásának szándékával hamis videófelvételeket készített és adott át a Magyar Szocialista Párt egyik tagjának azért, hogy azokat a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez csatolják.