A kormány folytatja az egészségügy átalakítását

A kormány kiemelt célnak tekinti az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését.

Magyar Nemzet
2019. 12. 27. 9:04
null
A kórházak fenntartható működését is biztosítanák Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány nyolc sarokpontban határozza meg az egészségügy átalakítását – derül ki a december 23-i Magyar Közlönyben megjelent, Egyes egészségügyi kérdésekről című kormányhatározatból. Eszerint kiemelt célnak tekintik az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését, és egyetértenek a finanszírozási rendszer és az ellátási struktúra olyan átalakításával, amely fenntartható működést eredményez és megakadályozza az adósságok újratermelődését. A dokumentumban olvasható, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával el kell készítenie egy átfogó, az egészségügyi szakmák összességére kiterjedő ráfordítási adatgyűjtést és díjtétel-felülvizsgálatot.

A kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével tegyen javaslatot az intézményi finanszírozás meghatározásának ellátási eseményeken alapuló, valós szükségletekhez igazodó módszertanára és az ennek megfelelő teljesítményvolumen-keretek meghatározására, figyelembe véve a vezetői ösztönző szempontokat is. Június 30-i határidővel el kell elkészülni a járó- és fekvőbeteg-szakellátásban minőségi indikátorok bevezetésére vonatkozó javaslatokkal és az eredményalapú finanszírozási technikák, valamint az ellátási szinteken átívelő, integrált és betegközpontú, kötegelt típusú finanszírozási formák kidolgozásával.

A kórházak fenntartható működését is biztosítanák
Fotó: Havran Zoltán

A kormány felülvizsgálja a krónikus ellátás rendszerét, célzott intézményi adósságmenedzsment programot dolgoz ki, felméri a szolgáltatók felügyeletét és irányítását megalapozó kontrolling- és monitoringrendszer kialakításához szükséges erőforrásokat és javaslatot tesz a szükséges törvénymódosításokra.

Az emberi erőforrások miniszterének, a felsőoktatásért felelős miniszternek és a honvédelmi miniszternek gondoskodnia kell a rendszert támogató jogszabályi környezet kialakításáról, az ellátási kapacitás lakosságszámhoz való igazításáról, a betegellátási tevékenység hatékonyságát és eredményességét mutató indikátorok kidolgozásáról és az optimális betegutak kialakításáról a területi ellátási kötelezettség megerősítésével és racionalizálásával a járó- és a fekvőbeteg-szakellátásoknál. 2020. október 31-ig kell végrehajtani a traumatológiai, az érsebészeti és a laboratóriumi ellátás strukturális átalakítását, szakmaspecifikus koncentráció­ját és a finanszírozás átalakítását. Az is szerepel a határozatban, hogy a kormány rendezi a kórházak adósságait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.