Az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyez majd a Fidesz a társadalmi kapcsolatokra, amivel párhuzamosan a választókerületi politizálást is erősítik a következő években – értesült a Magyar Nemzet kormánypárti forrásokból. Úgy tudjuk, ezért a választókerületi elnökök szerepe is kiemelt lesz, a jövőben erre a feladatra kell összpontosítaniuk. A párt vezetése egyértelművé tette, hogy minden választókerület fontos a 2022-es választáson, egyikről sem mond le a Fidesz.
A vidék Magyarországára különös figyelmet fordít a következő időszakban a kormányzat, amit október 13-án, a választás estéjén Orbán Viktor hangsúlyozott is. – Megyei közgyűlésből 19 van, a Fidesz 19-et nyert. Szinte meghatottan köszönöm a bizalmat, amit a vidék Magyarországa mutatott. A jövőben is számíthatnak ránk a vidéki magyar emberek – mondta a miniszterelnök akkor, és a következő héten rendezett frakcióülésen szintén beszélt a vidék megerősítéséről.
Az egyik konkrét lépéssorozat a Magyar falu program, amely elsősorban a kistelepülések élhetőbbé tételét célozza, hogy a helyieket meg tudják tartani, sőt akár vonzó alternatívákká váljanak a városban lakók számára. A társadalmi kohézió erősítését szolgálhatja a helyi civil szervezetek támogatása is, amire Gyopáros Alpár kormánybiztos utalt a Magyar Nemzetnek adott keddi interjúban. Úgy fogalmazott: tettünk egy javaslatot a kormánynak, hogy jövőre civil szervezetek támogatására is adjunk forrást, mert a működő egyesületek, klubok és más csoportok teszik erőssé a falu közösségét. Mindez összhangban van azzal a törekvéssel, hogy közelebb vigyék a politikát, a kormányzati elképzeléseket az emberekhez, a helyi közösségekhez.
A kormány az elmúlt időszakban értékelte az egyes minisztériumok és államtitkárságok munkáját, egyben meghatározták a jövő év feladatait is. Esetleges átalakításról, személycserékről egyelőre nincsenek információk. Úgy tudjuk, ha lesz bármilyen változtatás a kormányzati munkában, az januárban dőlhet el.