A programot 2006-ban Spanyolországban indította útjára a la Caixa Alapítvány, és a már hazánkban is 2600 ember vette igénybe a reintegrációs tanácsadást.

Orbán Viktor: Sok sikert az érettségizőknek!
Hétfőn kezdődnek a vizsgák.
A programot 2006-ban Spanyolországban indította útjára a la Caixa Alapítvány, és a már hazánkban is 2600 ember vette igénybe a reintegrációs tanácsadást.
Magyarországon az idei második negyedévben 80 ezer regisztrált betöltetlen álláshely volt, de a munkaadókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek 200-250 ezer főre becsülik a tényleges számot. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztusi adatai szerint pedig 245 ezer álláskeresőt tartottak számon.
Az Incorpora program veszélyeztetett munkaerőpiaci helyzetben lévők segítését célozza. Ide tartoznak a nyugdíj előtt állók, a fiatalok, a gyes-ről visszatérő többgyermekes édesanyák, a kisebbségek tagjai, vagy azok, akik hosszabb súlyos betegségből felgyógyulva térnének vissza a munka világába. A program magyarországi működése alatt 1022 ember talált eddig munkát. Ez 44 százaléka annak a 2600 érdeklődőnek, akik valamilyen módon igénybe vették a segítséget.
Számos civil szervezettel együttműködik a program hazánkban. Ezek egyike a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely megalakulása óta segíti a hajléktalan, fogyatékkal élő és kirekesztett emberek újra elhelyezkedését.
Győri Eszter, a máltaiak programkoordinátora a sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon elsősorban a mikrovállalkozásokkal és a nagyvállalatokkal könnyebb együttműködni a veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezésében.
Hétfőn kezdődnek a vizsgák.
Kérdések, azonnali kérdések és válaszok a hétfői ülésen.
Felhőszakadás és viharos szél lesz jellemző.
Mutatjuk a számokat!
Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Ezeket sose süsd az air fryerben, van, amelyik akár fel is robbanhat!
A hűtőket is betiltaná az Európai Bizottság
Holtan találták meg a csütörtökön eltűnt gyereket
„Óriási hibát követ el”: Orbán Viktor után Robert Fico is reagált Zelenszkij fenyegetéseire
Nem várt és meglepő hőse lett a magyar légiónak Angliában
Kirúgta edzőjét Dárdai csapata
Sokk a Bundesligában, Müller vérző fejjel esett össze, ponyvával takarták el
Román választás: nem várt fordulatot hozott az első forduló
Láncos pincsi
Nyomon beszél
Hétfőn kezdődnek a vizsgák.
Kérdések, azonnali kérdések és válaszok a hétfői ülésen.
Felhőszakadás és viharos szél lesz jellemző.
Mutatjuk a számokat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.