Bács-Kiskun megyében himnusz- és mesemondó verseny, filmvetítés, kiállítás, zenés irodalmi est, hangverseny és könyvbemutató szerepel a programok között.
Zala megye városaiban kiállításokkal, az irodalmat és a komolyzenét ötvöző gálaesttel ünneplik a magyar kultúra napját. A programsorozat keretében népzenei együttesek lépnek fel és a látogatók betekinthetnek a közgyűjtemények tudományos munkájába is.
Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban kiállítás, előadás, kötetbemutató beszélgetés, irodalmi műsor és mesés társasjáték színesíti a programot.
Veszprémben kiállításokkal, koncerttel és szabadtéri színházi produkciókkal készülnek az eseményre.
Az idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Debrecen önkormányzata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei és nagyváradi szervezetével, Berettyóújfalu, valamint Margitta önkormányzatával, a programok több településen már pénteken megkezdődtek. Nagyváradon szerda este a Szigligeti Színházban, Debrecenben a Csokonai Színházban rendeznek kultúra napi gálaestet és díjátadó ünnepséget.
Marosvásárhelyen Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával ünneplik szerdán a magyar kultúra napját. A Kultúrpalota nagytermében színpadra lép Molnár Levente, Pánczél Éva és Röser Orsolya Hajnalka, Szüts Apor vezényletével.
Szatmárnémetiben irodalmi, színházi és képzőművészeti programok is lesznek a magyar kultúra napja alkalmából.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!