A konzervatív értékék védelmében
„A nemzeti, konzervatív erők ébredése zajlik Európában, és ezen erőknek képesnek kell lenniük összefogni a globalista nyílt társadalom hálózata ellen” – mondta el Kovács István az Alapjogokért Központ és a lengyel konzervatív agytröszt, az Ordo Iuris által megkötött együttműködési megállapodás kapcsán. A dokumentum alapján a két szervezet a nemzetközi szintéren is fel fog lépni – többek között – az emberi jogok normális, józan észen alapuló értelmezése érdekében. Kiemelt figyelmet fordítanak majd a keresztény kultúra védelmére, családjogi kérdésekre, valamint a szuverenitás megóvására – fűzte hozzá Szánthó Miklós. Az igazság órája minden héten kedden délután három és négy között üt a Karc FM-en. Ismétlés szerdánként hajnalban három és négy között.
A legutóbbi adás ide kattintva érhető el.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!