Kitért arra is: szakirányú továbbtanulásnál fakultációs órák egészíthetik ki a tananyagot. Matematikából hangsúlyossá tették a mindennapi életben alkalmazható ismereteket. Nem szűnnek meg a korábban szabadon választható tárgyak kerettantervei sem – jelezte. Az iskolák továbbra is használhatják például a sakk, a filozófia, a honvédelmi ismeretek vagy a vitorlázás kerettanterveit.
Az emelt szintű oktatáshoz – szem előtt tartva a tanulói terhek csökkentését – nem készült központi kerettanterv, az iskolák saját profiljuk, és képzési arculatuk alapján alakíthatják ki tematikájukat. Minden évfolyamon heti két óra többletet vehetnek igénybe az intézmények – fűzte hozzá a tárcavezető.
Hangsúlyozta: a tankönyvellátás rendszere felkészült a változások kezelésére, a tankönyvek átdolgozására, gyártására és szállítására. A tankönyvrendelés zavartalanul, a korábbi években megszokott módon történik majd.
Első körben, a módosított Nat felmenő rendszerű bevezetéséhez igazodva az 1., 5. és 9. évfolyamos tankönyveket dolgozzák át. A munka zajlik, az új könyvek kellő időben rendelkezésre állnak majd – jelezte.
Kásler Miklós végül azt mondta: azt szeretné, ha a magyar gyermekek „vidámak, vállalkozószelleműek lennének, akik követik őseik nyomát”, akkor nem tévednek el a mai világban. A pedagógusoknak a miniszter azt üzente, hogy „kőre építkezzenek, mert a kő megmarad, minden más elszalad.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!