Azzal kapcsolatban, hogy Baranyi javaslata alapján egyes utcákban (Ferenc körút, Ráday utca, Üllői út) a korábbi 23 óra helyett 24 óráig tarthatnának nyitva a vendéglátó egységek, a fideszes képviselő közölte, 2015 óta van hatékonyan működő, a nyitvatartást szabályozó rendelet Ferencvárosban, eszerint pénteken és szombaton éjfélig, más napokon 23 óráig engedélyezett a nyitvatartás. A módosítási szándék azt jelzi, a polgármester komolyan gondolta azt a nyilatkozatát, hogy szívesen látná a bulinegyedből kiszoruló vendéglátó helyeket – jegyezte meg Gyurákovics Andrea. Hozzátette: Baranyi azzal érvel, ezekben az utcákban már nem élnek valódi helyi lakosok, csak turisták laknak, ezért esze ágában sincs megkérdezni a ferencvárosiak véleményét.
Lehülyézett egy fideszes képviselőt Baranyi Krisztina – nézze meg!
A balliberális többségű ferencvárosi önkormányzat elfogadta a kerület megszorításokkal járó költségvetését, amelynek alapján a szociális támogatások nagy része a korábbi összeg felére-negyedére csökken. Ez ellen tiltakozott Gyurákovics Andrea, a nagyobbik kormánypárt önkormányzati képviselője, akit Baranyi Krisztina ellenzéki polgármester ezért egyszerűen lehülyézett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!