Rászorulókon spórolna az új kerületvezetés

A Gyurcsány-párti László Imre polgármester által irányított újbudai önkormányzat 40 százalékkal csökkentené a szociális támogatásokat.

Magyar Nemzet
2020. 02. 21. 8:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újbuda DK-s vezetése 40 százalékkal csökkentené a szociális támogatásokat – ez a kerület honlapjára kitett, László Imre Gyurcsány-párti polgármester neve alatt futó költségvetési előterjesztésből derül ki. Egy kerületi blog vette észre, hogy az önkormányzati szociális támogatások sorban mindössze 268 millió forint szerepel. Ezzel szemben az előző, fideszes városvezetés még 425 millió forinttal kalkulált.

A Hír TV arról számolt be, hogy az egészséges életre nevelésen és a sporton is spórolna 177 millió forintot Újbuda balliberális vezetése, miközben a kabinetben dolgozókra és a tanácsadókra kétszer annyi forrás jutna. Simicskó István, a kerület kormánypárti országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a költségvetési előterjesztés az új polgármester hitvallása. A politikus szerint az őszi kampányban sokaknak hihetőnek tűntek a balliberálisok ígéretei, de most van a szembesítés, most vallja meg a városvezetés, hogyan is gondolkodik valójában.

Előzőleg megírtuk, hogy a váci balliberális politikusok, ígéreteikkel ellentétben, nem szociális bérlakás építési, hanem kilakoltatási programot indítottak. Fehér Zsolt, a Jobbik váci elnöke, városi és megyei önkormányzati képviselője, a Váci Naplónak a napokban azt nyilatkozta, hogy átvizsgálják mind a négyszáz önkormányzati bérlakásszerződést, és az új szabályok szerint az általuk indokoltnak tartott esetekben nem hosszabbítanak, és „a legvégső esetben jön a szerződésbontás és a kilakoltatás”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.