„Orbán Viktor arra használja a hatalmát, hogy a végtelenségig megőrizze a pozícióját. Most egy lázadás zajlik ellene, az állampolgárok ellene vannak, de ő a posztján marad” – nyilatkozta Soros György a Corriere della Sera nevű liberális olasz lapnak adott interjúban, amelyben Donald Trump amerikai elnök kritizálása mellett kiemelten foglalkozott a magyar miniszterelnökkel is.
A Mandiner összefoglalója szerint Soros a tavalyi év kapcsán reményvesztéséről beszélt, ugyanakkor idén már biztató jeleket lát az idős spekuláns. „A polgármesterek nagyon aktívvá váltak az egész világon, de különösen Európában: foglalkoznak a klímaváltozással, a belső migrációval és más kérdésekkel is” – fogalmazott, majd megjegyezte: pont ezek a kérdések érdeklik a fiatalokat. Soros úgy látja, ha ezek a kezdeményezések továbbfejlődnek és az alulról és felülről jövőket sikerül összekapcsolni, akkor Európa és az általa hangoztatott nyitott társadalom számára nagyon előnyös mozgalom jöhet létre.

Fotó: Europress/AFP
A kilencvenedik életévéhez közelítő milliárdos által elmondottak szó szerint egyeznek a magyar ellenzék, elsősorban Karácsony Gergely főpolgármester elképzeléseivel. Budapest ellenzéki vezetője a Fővárosi Közgyűlés első ülésén konkrét intézkedések nélkül meghirdette a klímavészhelyzetet, illetve a visegrádi országok fővárosainak balliberális szövetségének az élére állt.
Az úgynevezett Szabad Városok Szövetsége megalakulásakor a Karácsony által is aláírt nyilatkozatban a klímakrízist nevezték meg az egyik fő problémának. Kijelentették, hogy megvédik és terjesztik a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, a szociális igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség értékeit, és legfőképpen szorgalmazzák, hogy az Európai Unió különítsen el közvetlen hozzáférhető forrásokat a városoknak.
Az sem véletlen, hogy Soros terveivel összecsengve a zöldpárti Heinrich Böll Alapítvány korábban azt javasolta, hogy a közvetlen, helyhatóságoknak szánt uniós forrásokkal az önkormányzatokat tegyék érdekeltté a bevándorlók letelepítésében.