A kormányszóvivő először jelnyelven jelentette be, hogy a Kormányinfó ezután a siketek és nagyothallóknak is elérhető lesz:

Varga-Bajusz Veronika: A tudomány nemzetközi, a tudós hazafi
Top 100-as egyetemre kell bekerülni.
A kormányszóvivő először jelnyelven jelentette be, hogy a Kormányinfó ezután a siketek és nagyothallóknak is elérhető lesz:
„Most magyar jelnyelven szólok mindenkihez. Ez a magyar siket emberek hivatalos nyelve.” – mutatta el Szentkirályi Alexandra, majd beszélt nyelven folytatta.
„Örömmel jelentem, hogy a Kormányinfót ezentúl jelnyelven is közvetítjük, az a célunk, hogy minden magyar ember első kézből értesülhessen a legfontosabb kormányzati döntésekről. Éppen ezért nagyon örültünk a Siketek és Nagyothallók Országos szövetségének elnöke, Kósa Ádám európai parlamenti képviselő kezdeményezésének.”
Végül a kormányszóvivő jelnyelven köszönt el: „Hamarosan találkozunk!”
[video width="1280" height="720" mp4="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2020/03/JelnyelvSzentkiralyi720p.mp4"][/video]
Top 100-as egyetemre kell bekerülni.
Csaknem 95 tonna.
A Lean nevű szer könnyen beszerezhető, viszonylag olcsón előállítható és a hip-hop kultúrából ered.
Harmincezertől indul a licit, a határ a csillagos ég.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.