Nyíregyházán háromezer egyedi fejlesztésű arcvédő pajzsot adományozott az egészségügyi és önkormányzati dolgozóknak az egyik helyi nyomdaipari társaság. Az első szállítmányt pénteken adták át. Zsukk László, a Color Pack Nyomdaipari és Csomagolóanyag Gyártó Zrt. vezetője az MTI-nek elmondta, az olcsón előállítható pajzsokból megfelelő alapanyag-ellátás esetén óránként akár tízezer darabot is tudnak gyártani.
A Nógrád megyei Bátonyterenye kínai testvérvárosától kap 12 ezer védőmaszkot és hőmérőket; a négy szállítmányból három már megérkezett – közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városi hírportál a kínai állami hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a kelet-kínai Huajan március óta segíti testvérvárosait Kanadában, Magyarországon, Németországban, Japánban, Dél-Koreában és Szlovéniában.
Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester a bölcsődék napja alkalmából, fenntartóként kezdeményezte az intézményvezetőknél, hogy a bölcsődei dolgozók munkájának elismeréseként tekintsék munkavégzésre beszámítottnak a keddi napot, az ügyeleti ellátásban résztvevők számára pedig később biztosítsanak fizetett szabadnapot. A városvezető Mészáros Attila alpolgármesterrel kedden ellátogatott az ügyeletet adó Mesevilág Bölcsődébe, ahol kilenc kisgyermek van.
Tiszafüreden Ujvári Imre polgármester az önkormányzati bölcsőde fenntartójaként szintén kezdeményezte az intézményvezetőnél, hogy a dolgozóknak a keddi napot tekintsék fizetett szabadnapnak, az ügyeleti ellátásban dolgozóknak pedig egy későbbi időpontban biztosítsák ezt a lehetőséget.
Salgótarjánban a Baglyaskő Időskorúak Otthonában okostelefonokkal és tabletekkel segítik a lakók és hozzátartozók közötti kapcsolattartást. Az intézmény három okostelefont vásárolt, lehetőséget teremtve videohívás, videobeszélgetés kezdeményezésére a viber alkalmazás révén, a fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálattól (MMSZ) pedig két új táblagépet kaptak – írta az otthon közösségi oldalán Holecz Istvánné intézményvezető, hozzátéve: a lakók így nagyobb kijelzőn láthatják szeretteiket. Az idősotthonban március 18-tól rendelték el a látogatási tilalmat, 24-étől pedig sem csomagot, sem készpénzt nem vesznek át, a családtagok letéti számlára utalhatnak költőpénzt rokonaiknak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!