Félmilliós juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

A kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartjuk-e vagy sem. „Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes” – fogalmazott tegnap a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átszervezni.

Magyar Nemzet
2020. 04. 04. 7:05
Koronavírusos beteget látnak el az országos pulmonológiai intézetben. A kormányfő szerint a nagy roham még előttünk áll Fotó: MTI/Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-törvényt ért EU-s kritikákról azt mondta: Brüsszel „velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene”. „Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy azzal törődjön, hogyan mentse meg az életeket. Ehhez összefogás, együttműködés kell – fejtette ki. – Brüsszelben ülnek valami buborékban és osztják az észt, ahelyett, hogy mentenék az életet” – fogalmazott, azt nevezve a legfontosabbnak, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar parlament gőzerővel dolgozik, a kormánynak és a neki adott veszélyhelyzeti jogköröket pedig úgy értékelte: ez nagyjából annyi, mint amennyi jogköre Franciaország elnökének van békeidőben. Úgy összegezte álláspontját: teljesen nyilvánvaló, hogy politikai támadásról van szó, ugyanis „vannak, akik fenik a fogukat erre az országra, szeretnék kifosztani, megszerezni az erőforrásait. Ennek a hálózatnak az élén Soros György áll, az ő emberei vannak Brüsszelben azokon a posztokon, ahonnan most a bennünket érő kritikák jönnek.”

A kormányfő méltatta többek között az élelmiszerboltokban dolgozók munkáját is
Fotó: Mirkó István

A koronavírus miatti gazdasági válságról szólva Orbán Viktor közölte: hétfő délutánra készül el és kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb, négy fejezetből álló gazdaságélénkítési tervét, az első fejezet a munkahelyek megőrzéséről, a második pedig újak teremtéséről szól. Egy meggyőző, nagy erejű, a jövőre nézve reményt adó akciótervre van szükség – hangoztatta. „Úgy küzdjünk meg ezzel a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat, ne adjuk fel azt, amit elértünk, ne adjuk fel Magyarország függetlenségét […], a munkaalapú gazdaságot és a büszke élet lehetőségét sem!” – fogalmazott Orbán Viktor.

Tanítómester

Levelet írt Helmut Kohl 90. születésnapja alkalmából a három éve elhunyt politikus özvegyének, Maike Kohl-Richternek Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta tegnap az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. „Három évvel távozása után is élénken élnek emlékezetemben azok a találkozások, melyekre először Berlinben, majd később az Önök ludwigshafeni otthonában nyílt lehetőségem. A kötelező szerénységgel is tanítómesteremnek tekintem őt nemcsak az európai egység, a nemzetek Európája építőjeként, hanem abban a tekintetben is, ahogyan a kereszténydemokrata gondolatot és eszmerendszert kormányzásának alapjává tette. Az ő öröksége nélkül a XXI. századi kereszténydemokrácia sem lesz képes megújulni és sikereket elérni” – fogalmazott levelében Orbán Viktor.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.