Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak és nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, gépjárművek élelmiszerek felajánlásával a koronavírus járvány elleni küzdelemben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
Már közel negyedmilliárd érkezett a Nemzeti összefogás számlájára
A vállalatok is jelentős segítsége nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, élelmiszerek felajánlásával.
Soltész Miklós, aki egyben a veszélyhelyzet idején a karitatív szervezetek munkáját segítő és összekötő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, a Baptista Szeretetszolgálattal közösen adott át több ezer maszkot és hajhálós-maszkos, izolációban használható védőeszközt, valamint jelentős mennyiségű immunerősítő készítményt a karitatív szervezet pécsi szeretetotthonában.
A politikus az átadón hangsúlyozta, hogy hatalmas összefogást igényel a járvány elleni küzdelem, a segítő közösségek pedig mindezt megértették és teszik a dolgokat.
Úgy vélekedett, a szociális területen, idősek bentlakásos és otthoni ellátásában, az oktatásban és egészségügyben dolgozók minden tiszteletet megérdemelnek, mert hihetetlen küzdelmeket folytatnak a járványveszély idején.
Aláhúzta: a karitatív területen márciusban elindult összefogás példaértékű, hiszen a szervezetek a NHKT segítségével az ország minden pontjára képesek élelmiszereket, higiéniai termékeket, védőfelszereléseket, immunerősítő készítményeket eljuttatni, s minden rászorulót ki tudnak szolgálni.
Úgy fogalmazott: bár minden egyes ember halála elkeserítő, Nyugat-Európa gazdag országaihoz képest hazánk az összefogásnak, az emberek fegyelmezettségének köszönhetően mégis kiemelkedően teljesít a járvány elleni küzdelemben.
Soltész Miklós az MTI érdeklődésére elmondta: eddig közel negyedmilliárd forintot ajánlottak fel az emberek átutalással, illetve az 1357-es adományvonal tárcsázásával a Nemzeti összefogás számára, emellett a vállalatok jelentős, százmilliós értékben ajánlottak fel a küzdelemhez gépjárműveket, továbbá biztosítottak komoly mennyiségben higiéniai, immunerősítő termékeket, védőeszközöket és élelmiszereket.
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke beszámolt arról, hogy a szervezet egyik legnagyobb, pécsi szeretetotthonában a Baranya Megyei Kormányhivatal múlt héten tartott ellenőrzést. Ismertetése szerint a szakemberek a járványügyi intézkedéseket megfelelőnek találták, hiányosságot nem tártak fel, a szakmai munkáról pedig elismeréssel nyilatkoztak, s megállapították: sem a lakók, sem a munkatársak körében nincs koronavírussal fertőzött személy az otthonban.
Kiemelte: a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács komoly segítséget jelent a karitatív szervezetek veszélyhelyzet idején végzett munkájában, hiszen az összefogásnak köszönhetően célzottan és az igényeknek megfelelően képesek megadni a segítséget a rászorulók számára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezErőszakkal fenyeget Magyar Péter
A baloldali politikusjelölt közvetlenül a választás előtt rendezne erőszakos tüntetést.
Kormányinfó lesz csütörtökön
Gulyás Gergely valószínűleg beszélni fog a a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, annak eredményeiről is.
Fővárosi számlagyárbotrány: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
A Lánchíd túlárazott beruházásából másfél milliárdnyi közpénzt „szedhettek ki“, a hatalmas összeg pedig készpénzben a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott.
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Öt hatóság is kereste.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte az egész országban eshet, mutatjuk, hogy hol nem
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték
Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon
Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere
Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó
Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor
Gobert NBA-rekordot jelentő negyedszer lett az Év Védője
Az eddigi legnagyobb üzemanyagár-csökkenés jön péntektől
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezErőszakkal fenyeget Magyar Péter
A baloldali politikusjelölt közvetlenül a választás előtt rendezne erőszakos tüntetést.
Kormányinfó lesz csütörtökön
Gulyás Gergely valószínűleg beszélni fog a a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, annak eredményeiről is.
Fővárosi számlagyárbotrány: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
A Lánchíd túlárazott beruházásából másfél milliárdnyi közpénzt „szedhettek ki“, a hatalmas összeg pedig készpénzben a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott.
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Öt hatóság is kereste.