Ki gondolta volna az év elején, hogy a trianoni diktátum századik évfordulóját elsodorja a koronavírus? Nem sokan. Mégis, ebben az évben az egész nemzetet sújtó járvány miatt talán még fontosabb kinyilvánítani a Kárpát-medencei magyarság összetartozását.
Például úgy, ahogyan a kormány teszi ezt.
„Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szabó Dezső idézett mondata mögött megvan szükséges fedezet, hiszen 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet küldenek a Felvidéken, Erdélyben, Székelyföldön, Kárpátalján, Szlavóniában, a Mura-vidéken és a Vajdaságban élő magyaroknak.
Ezt viszont Gyurcsány Ferenc gyűlöletguru szellemi bűvkörében élő honfitársaink nem hagyhatták szó nélkül. A bejelentés alatti facebookos kommentekből, a laza románozásokból, érdemes idézni néhányat, csak, hogy megértsük, milyen mély árkokat ásott negyven évnyi kommunizmus és szinte húsz évnyi szociálliberális kormányzás a magyarok közé:
„Kell nekik számítunk a szavazataikra. Ők a Dikti számára fontos emberek”, „Itthon már nincs rá szükség? A kormanytagok osszedobtak a ravalot?”, „Orban ugy kezeli az adozok forintjait mintha sajatja lenne” – és sorolhatnánk a variációkat egy témára.
De húsvéton, Krisztus szavaival ezt üzenjük aggodalmaskodó polgártársainknak: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit beszélnek.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma