Újból megnyílik a lehetőség a jogi szakvizsga letételére

Varga Judit igazságügyi miniszter módosította a jogi szakvizsgáról szóló miniszteri rendeletet.

Forrás: MTI2020. 04. 22. 10:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Judit igazságügyi miniszter módosította a jogi szakvizsgáról szóló miniszteri rendeletet, amelynek értelmében újból megnyílik a lehetőség a jogi szakvizsga letételére, a járványügyi védekezés szabályainak betartása mellett.

A miniszter az MTI-vel szerdán közölte: a módosított rendelet értelmében, akiknek a vizsgája a 2020. március 16. és május 8. közötti időszakban elmaradt, azoknak egy új időpontot biztosítanak, május 11-e utánra, akik pedig május 11. utáni vizsgaidőpontra jelentkeztek, azok számára a vizsga az eredeti időpontban kerül megtartásra.

Hozzátette, a rendelet biztosítja továbbá annak lehetőségét, hogy az írásbeli vizsgákat – ha azt a vizsgázó is kifejezetten kéri – Budapesten kívüli helyszínen is meg lehessen tartani. Biztosított annak jogszabályi feltétele is, hogy amennyiben a járványügyi helyzet miatt a szóbeli vizsgák nem szervezhetők meg, akkor azok videokonferenciaként, a minisztérium által kijelölt helyiségben és informatikai eszközök használatával is megtarthatóak legyenek – mondta.

A jogi szakvizsga időpontok iránt megnövekedetett érdeklődésre tekintettel az idén a jogi szakvizsgáztatásban nem tartanak nyári szünetet, a vizsgáztatás folyamatos lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.