A kormánytól kapott rezsiutalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Felhívta a figyelmet,
május 31-ig lehet már csak felhasználni az utalványokat és ezt csak a postán lehet intézni.
A rezsiutalványokat kizárólag gáz-és villanyszámlára lehet felhasználni, készpénzre nem váltható – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette, ezek az utalványok nem névre szólóak, így át lehet adni például rokonnak is. Fónagy János kiemelte,
a rezsicsökkentés és az Erzsébet-utalványok azt a célt szolgálják, hogy az idősek is részesüljenek a gazdaság jó eredményeiből.
Müller Cecília elmondta, a mai napon 3535 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván a járván kezdete óta. Az aktív fertőzöttek száma azonban csak 1673 fő, hiszen 1400-an meggyógyultak már és sajnos 462 fő elhunyt a fertőzés következtében. Jellemzően hatvan évesek, de még inkább nyolcvan éven felüliek az elhunytak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek. Az elmúlt 24 órában 11-en hunytak el.
Az aktív fertőzöttek számában is változott az arány: mára már csak
a 1673 fertőzöttből kevesebb mint 600 főt ápolnak kórházban.
Az elmúlt két napban emelkedés volt igazolható a járványügyi számadatokban, ezért a tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, tartsuk be az alapvető szabályokat az intézkedések könnyítése után is.
Az aktív fertőzöttek közül 1763 főből 758-an budapestiek (45 százalék), míg vidéken 915 főt tartanak nyilván (55 százalék). Az elhunyt 462 főből 287 fő (62 százalék) Budapesten, 175 fő (38 százalék) vidéken nyilvántartott beteg volt.
A gyógyultak közül 1400 főből 636-an Budapesten (45 százalék) 764 fő (55 százalék) vidéki.
A százalékos osztás az intézkedések és a területi különbségek miatt fontos, hiszen Pest megye is bevonódott most már az összes többi megye közé. Elmondható, hogy Magyarországon minden százezer lakosra 36,2 fő volt igazoltan fertőzött.
Müller Cecília arról is beszélt, hogy ma az egészségügyi szolgáltatások újabb köre vehető igénybe:
visszavezették a tervezhető műtéteket, a krónikus és kúraszerű ellátásokat, valamint a nem népegészségügyi szűrővizsgálatokat.
Emlékeztetett, minden esetben telefonos bejelentkezés szükséges és a védelmi és higiénés intézkedések maximális betartását kérik.
A korábban koronavírusos betegeknek lefoglalt ágyak harmadát már felszabadították, vagyis nagyobb kapacitás lesz a fekvőbeteg-intézményekben.