Benkő Tibor elmondta: az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt azok száma, akik a honvédelem iránt érdeklődnek. A honvédség azon magyar állampolgárok számára, akik a koronavírus-járvány idején elvesztették munkájukat, most speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vezet be, hogy arra az időre, amíg nem találnak polgári életben elhelyezkedési lehetőséget, addig foglalkoztassák őket.
Speciális foglalkoztatási formát vezet be a honvédség
Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett – hivatásos, szerződéses vagy tartalékos – katonára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kiemelte: ennek a speciális foglalkoztatási formának nincs kötelező szerződési időtartama, közös megegyezéssel bármikor felbontható. A hat hónapos szolgálat alatt az emberek havi bruttó 161 ezer forintot kapnak, ezen felül munkábajárási díjat és étkeztetést is biztosít a honvédség – közölte Benkő Tibor.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ezért választotta az új pápa a XIV. Leó nevet
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.

XIV. Leó pápa járt már Magyarországon
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.

Bárki véleményt mondhat az új KRESZ-ről
Az elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak.

Rapid extra – Orbán Viktor nézőpontja: Nehéz küzdelem vár hazánkra + videó
Podcastműsorunkban Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője elemezte Orbán Viktor miniszterelnök mai rádióinterjúját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről

Itt lesz 1000 forinttal olcsóbb az olívaolaj

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint

Ez most a legmenőbb cukorhelyettesítő, és még egészséges is!

Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Címoldalról ajánljuk